Nem egy viszonylag szűk tulajdonosi csoport élvezi elsősorban a szövetkezetben megtermelt profitot, hanem minden érdekcsoport, amelyek így a sikeres működésben is érdekeltebbek. Éppen ez a struktúra jelentheti a szövetkezetek legfőbb előnyét a társas vállalkozói formákkal szemben, legalábbis bizonyos ágazatokban. Sokan úgy vélik például, hogy Magyarországon a szövetkezeti forma feltámasztása nélkül a mezőgazdaság nem elképzelhető. Alapvető érdek ugyanis, hogy az összefogás révén megszűnjön vagy legalábbis csökkenjen a kisebb termelők kiszolgáltatottsága a nagyobb integrátorokkal és felvásárló szervezetekkel szemben.
A szövetkezetek számos európai államban jelentős gazdasági tényezők ma is. Itthon viszont egyáltalán nem azok. Pedig szövetkezetet alapítani elvileg egyszerű: 7–10 ember összefogásával és jelentős törzstőke nélkül létrehozható az összefogás. A tagok az alapszabályban meghatározott összegű részjeggyel járulnak hozzá az induláshoz. Ennek ellenére népszerűnek egyáltalán nem nevezhető ez az üzletforma, sőt! Az ok: hiányzik a bizalom. A számtalan megoldatlan gazdasági, szövetkezetpolitikai probléma is megakadályozza ma, hogy tömegek életlehetőségei és életkilátásai javuljanak a kooperáció révén.
Holott Magyarországon a rendszerváltás előtt az áfészek például a mezőgazdasági tevékenységet is integrálták a kereskedelmi tevékenységbe. A mezőgazdasági szakcsoportok között volt sertéstenyésztő, méhész, mezőgazdasági termelő. Az értékesítési szövetkezet biztosította a feltételeket – például előleget adott – a termeléshez, majd átvette az árut. Az áfészek saját vágóhídjukon közel 40 ezer sertést vágtak egy évben, és előállították a feldolgozott termékeket is. A szövetkezet adta a malacot, amit a háztáji gazdaságban felhizlaltak, majd elvitték a vágóhídra, ahol kifizették az árát. Takarmányt is biztosítottak a kistermelőnek, aki az élőmunkát adta, amelyért a kereskedelmi szövetkezet fizetett. Mindenki azt a tevékenységet végezte, amihez értett, az egyes ember pedig profitálhatott az összefogás erejéből.
globálisan mintegy 3 milliárd ember megélhetését szolgálják.
Írországban a lakosság 70%-a, Finnországban 60%-a, Ausztriában 59%-a Európában átlag 16%-a Magyarországon 8%-a tagja valamilyen szövetkezetnek.
A világ 300 legnagyobb szövetkezete 2008-ban 1600 milliárd dollár értékű GDP-t termelt.
Franciaországban a legnagyobb szövetkezetek éves árbevétele eléri az ország árbevételének 28 százalékát,
Magyarországon a szektor legfeljebb 1-1,5 százalékkal részesedik az ország GDP-jéből.
Ezt a struktúrát kellene újraéleszteni, csak mai módon. A szövetkezésben rejlő hatalmas gazdasági potenciálra tavaly az ENSZ Közgyűlés is felhívta a világ figyelmét. Úgy tartják, a szövetkezeti rendszer fejlesztése lehet a válságból való kilábalás egyik eszköze, miután a szövetkezetként működő vállalkozások – főként a fogyasztási-, ipari- és szolgáltató szövetkezetek – általánosságban ellenállóbbak a válsággal szemben. Az ENSZ úgy véli, ennek hátterében a demokratikus döntési folyamat, a rugalmasság, illetve a tagok egymás iránt tanúsított szolidaritása áll.
A hazai érintettek is azt vallják, hogy a szövetkezetfejlesztés a legolcsóbb és a leggyorsabban megtérülő beruházás. Az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) korábban készített tanulmánya szerint kitörési lehetőséget a mezőgazdasági termékek szövetkezeti felvásárlása és ipari feldolgozása, valamint a piacra vitele (ideértve a biotermékek értékesítését is) jelentene. A turizmussal kapcsolatos népművészeti ipar, a csökkent munkaképességűek közös üzemi vagy háziipari jellegű foglalkoztatásának a megszervezése is jelentős gazdasági hasznot hozhatna, és figyelmet érdemelne a képzési-továbbképzési centrumok, egészségügyi, kutatási, tájékoztatási szövetkezeti intézmények kialakítása is. Az újszerű szövetkezeti típusok – a szociális és a faluszövetkezetek, a modellszövetkezetek, a szövetkezeti klaszterek – megalakítása is komoly előrelépést jelenthetne. De csak akkor, ha az állam is támogatná a szövetkezeti integrációk kialakulását. Olyan együttműködési rendszerek létrejöttét, amelyek mögött valódi termelés és valódi együttműködés van, és azt célozzák, hogy az áru a fogyasztóhoz jusson.
Ennek érdekében sürgetik a szakértők az új szövetkezeti törvény létrejöttét. Az OSZT kutatóintézete 2012-ben készített háttéranyagot, és felvázolt egy stratégiát, amelytől azt remélik, hogy az visszahozza a szövetkezés eredeti eszméjét, a „manchesteri alapelveket”. A kormány a koncepcióalkotás szakaszánál tart immár több mint egy éve.
