Támogató és digitális az új bank

A pénzintézetek a fix és kiszámítható bevételt jelentő számlavezetés során szerzett tapasztalatokra építve választják ki a hitelképes vállalkozásokat, s azokat komplex szolgáltatások kínálatával igyekeznek még szorosabban magukhoz láncolni. Muszáj is, hogy lépjenek, hiszen a verseny már így is óriási, jövő év januárjától pedig a banki ügyfelek akár nem banki szereplőket is megbízhatnak a pénzügyek intézésével.

A hazai pénzintézetek mostanában alapvetően új stratégiával igyekeznek magukhoz csábítani a kkv-kat, amint az a tőlük kapott információkból kiderül. Jóllehet számukra továbbra is a számlavezetés adja az alapot és a fix bevételt, a bankok ma már – a kialakulóban lévő versenynek köszönhetően – teljes körű szolgáltatásokkal próbálnak ügyfeleket szerezni, illetve a meglévőket megtartani. Ez egyrészt a bankszámla-csomagok számának növekedésében és specializálódásában érhető tetten, másrészt olyan átfogó szolgáltatásokban, mint például pénzügyi tanácsadó szakember biztosítása vagy a pályázatfigyelés. A végső cél persze a hitelkihelyezés: a számlavezetés folyamán képesek részletesen megismerni ügyfelüket, s ha a gazdálkodási adatok azt mutatják, hogy van perspektíva a cég előtt, akkor ma már nem csupán és elsősorban nem a vállalkozás kéri a kölcsönt, hanem a bank ösztönzi a céget hitelfelvételre. Vagyis arról van szó, hogy a számlavezetés során előzetes szelekció történik, ahol a rosszul gazdálkodó vállalkozások alapból elesnek a hitelfelvétel lehetőségétől. Ez utóbbi kategóriába tartozó cégektől a kölcsönök után járó kamatokat ugyan nem, de a számlavezetéshez kapcsolódó díjakat be tudják szedni a bankok, azaz velük sem rossz üzlet foglalkozni.

Harc az ügyfélért

Abban a tekintetben mindenképpen éledőben van a verseny a bankok között, hogy a számlavezetésen keresztül a lehető legtöbb vállalkozást igyekeznek magukhoz kötni. Érthető is ez a törekvés, hiszen minden vállalkozás számára kötelező bankszámlát nyitni, a számlavezetésnek pedig költségei vannak, amelyek hónapról hónapra befolynak. Azaz a pénzintézeteknek jó bolt, ha a lehető legtöbb vállalkozás szerződik velük, havi fix bevételt generálva számukra.

Folyószámla-hitel az egyeduralkodó
A hitelcélok tekintetében igen szerteágazó a bankok gyakorlata. Az MKB-nál például darabszámot tekintve a folyószámlahitelek állnak az élen, ami magának a hitelnek a jellegéből következik, illetve abból, hogy a kisvállalatok esetében a Széchenyi Kártya az egyik legkelendőbb termék. A kihelyezett összeget tekintve viszont a beruházási kölcsönök állnak az élen. Az UniCredit Bank tapasztalatai szerint a hazai kkv-k leginkább a likviditáshoz szükséges forgóeszköz-hitelek iránt érdeklődnek, beruházási hiteleket inkább az uniós támogatások függvényében igényelnek. A CIB gyakorlatában szintén a folyószámla-kölcsönök álltak az előtérben az elmúlt években.
A legtöbb bank a korábbiaknál sokkal szélesebb számlavezetési palettával igyekszik elnyerni a cégek bizalmát. Az egyik oldalon szakmaspecifikus csomagokat kínálnak, ahol az adott foglalkozásra jellemző bankhasználati szokásokhoz igazítják a kínált szolgáltatásokat. Így például az MKB Banknál léteznek ügyvédi vagy könyvelői számlatermékek, az OTP-nél ezeken kívül akár a gyógyszertárak tulajdonosai is bankhasználati szokásaiknak megfelelő csomagot kaphatnak. Az UniCredit Bank tájékoztatása szerint pedig az említetteken kívül specializált számlavezetést kínálnak a társasházaknak, nonprofit szervezeteknek, újságíróknak vagy akár művészeknek is.

A másik oldalon a vállalkozások méretéhez igazítják a szolgáltatásokat a bankok. Az MKB Banknál és az UniCredit Banknál például létezik kifejezetten az induló, jellemzően mikrovállalkozások számára kínált csomag, azoknak az ügyfeleknek pedig, amelyek az egyszerűséget kedvelik, s nem szeretnek a részletekkel bajlódni, átalánydíjas csomagot kínálnak. A CIB Banknál két számlacsomagot állítottak össze azon vállalkozások számára, amelyeknél kevés számú és kis összegű utalások a jellemzőek. A Budapest Banknál pedig külön üzletág foglalkozik a 200 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező ügyfelekkel, s az éppen megélt életszakaszban jelentkező igényeikhez igazítják a szolgáltatásokat.

A nagyobb számlaforgalmat bonyolító vállalkozásokkal is törődnek a pénzintézetek. Az UniCredit havi fix díj mellett a növekvő számlaforgalom mellett csökkenő tranzakciós díjat számít föl, de része a csomagnak meghatározott számú jutalékmentes utalás is, illetve egyes számlák esetében a széles palettából maga választhatja ki az ügyfél azokat az elemeket, amelyek számára a legkedvezőbbek. A CIB Banknál pedig a nagyobb forgalmú vállalkozásoknak személyre szóló ajánlatot készítenek, amelyek figyelembe veszik a jellemző számlahasználati szokásokat.

Kép:Fotolia

Személyes tanácsadás

Egyre fontosabb szerephez jut a vállalkozás adottságait figyelembe vevő tanácsadás, amivel a bankok hozzásegítik a cégeket, hogy hitelképessé váljanak. Például egy konkrét hitelcél, mondjuk egy beruházás esetén nemcsak arra van figyelemmel a bank, hogy általában milyen a cég gazdálkodása, de azt is igyekszik fölmérni, hogy az adott fejlesztés mennyiben fogja segíteni a vállalkozás piaci térnyerését, milyen vevőkörrel rendelkezik, megbízhatóak-e partnerei. S ez nem egyfajta jótékonyság a bank részéről, hanem saját jól felfogott érdeke, hogy biztonságban legyen a pénze. Már csak azért is fontos ez, mert siker esetén az újabb kölcsön kihelyezésének az esélye is nagyobb.

Erre mennek a bankok
A szabályozási környezet egyre növekvő szorítása mellett a jogi és technológiai fejlődés, valamint a startupként jelentkező kihívók, más néven fintech cégek is formálják napjaink és a jövő bankszolgáltatásait (ld. keretes írásunkat). Ha a bőrükön még nem is, de a jövőképüket latolgatva már egyre inkább érzik ezt a hazai bankok is, így a jövő egyre rugalmasabb és csábítóbb konstrukcióinak első, hagyományos bankszolgáltatásokon túlmutató első fecskéi már elérhetők jelenleg is a cégek számára kínált bankszámla-szolgáltatások között.
A komplex banki szolgáltatásokban olyan új elemek jelentek meg, amelyek korábban nem voltak általánosak. Ez az a terület, ahol még hatalmas erőforrások rejtőznek, hiszen a hitelintézetek éppen csak elkezdték kiaknázni a lehetőségeket. Ilyenek például a digitális technológiákban rejlő lehetőségek, amelyek ma még elképzelhetetlen távlatokat nyitnak a hitelintézetek előtt, s az ilyen irányú fejlesztések azok, amelyek a jelenlegi trendbe illeszkedően a leginkább személyre – vállalkozásra – szabhatók. Vagyis a nagyfokú rugalmasság, amelynek csírái a képlékeny számlacsomagoknál már ma is tetten érhetők, általánossá válhat a digitális technológiák térhódításával. Az MKB Banknál például úgy vélik, már a mikrovállalkozások megnyeréséhez is kifinomult megoldásokra van szükség, azaz a banki paletta több elemében kell újszerűséget nyújtani, illetve választási lehetőséget adni a cégvezetők számára. A legfontosabb szerintük a kínált szolgáltatások jó átláthatósága és a tervezhetőség. A már élő, és az ügyfelek által kedvelt újítások között lehet említeni az OTP-nek azt a fejlesztését, amely lehetővé teszi a vállalkozásoknak, hogy a számlanyitást telephelyükről, irodájukból igényeljék. De az sem volt korábban általános, hogy telephelyükön keresték meg a vállalkozókat a bank ügynökei, akik pénzügyi tanácsokkal igyekeznek segíteni a cég piaci érvényesülését. Az UniCreditnél szintén a személyes pénzügyi tanácsadói rendszer segíti a vállalkozások legkülönbözőbb igényeinek kielégítését. Sok esetben ezzel az eszközzel sikerül az ügyféllel közösen elhárítani például egy-egy hitelügylet útjában álló akadályokat. A Budapest Banknál szintén nagy szerepet szánnak a tanácsadóknak, akik például megpályázható uniós források felkutatásában segítik a vállalkozásokat. De olyan plusz szolgáltatások is elérhetők náluk, mint például a Google Magyarországgal közösen indított a „Világ a piacom” program, amelynek célja, hogy ne csak azokat a vállalkozásokat segítsék a piachoz jutásban, amelyek már régebb óta exportálnak, de azokat is, amelyekben most érlelődik a gondolat.
Bankvilág és fintech: együtt könnyebb?
A pénzügyi technológiai startupok, más néven fintech cégek 86 százaléka szorosan együttműködne a hagyományos pénzügyi szolgáltatókkal, mert ők is látják, egyedül nehezebb forradalmat csinálni. Mindkét félnél vannak előnyök, leginkább egymásra lesz szükségük a sikerhez.
Új kihívást jelentenek a fintech cégek

Folynak a háttérben azok a műhelymunkák, amelyeknek célja, hogy a pénzintézetek fölvegyék a versenyt az úgynevezett fintech cégekkel, amelyek a digitális technológia, például az okostelefonon keresztül történő fizetés technológiájának jó ismerői, és már bejelentkeztek a bankok piacára. Jövő év januárjától a banki ügyfelek akár nem banki szereplőket is megbízhatnak a pénzügyek intézésével. Körükben olyan globális óriásokról van szó, mint például a Facebook vagy a Google, amelyek a digitális technika magasabb fokán állnak, mint a bankok, s a nehézkesebben mozduló pénzintézeteknél rugalmasabban és gyorsabban képesek alakítani kínálatukat, hiszen ebben nőttek föl. A hitelintézetek pedig azzal nem lassíthatják e versenytársakat, hogy nem adják át számukra az ügyfelek adatait – feltéve persze, hogy erre fölhatalmazta őket az ügyfél –, mert arra kötelezik őket a jogszabályok. Mindez persze nemcsak kihívást, hanem lehetőséget is jelenthet a bankoknak. Olyan új szolgáltatásokkal jelenhetnek meg a piacon, amelyekben a fintech cégekkel közösen szolgáltathatnak, s amelyeket ma még el sem tud képzelni az átlagember, illetve az átlagos vállalkozó. Az ilyen jellegű összefonódás akár a bankok jövedelmezőségét is növelheti új piaci lehetőségek megnyitásával. De ennek köszönhetően a termékfejlesztés is számottevően fölgyorsulhat.

A jövőt persze senki nem látja előre, de az új kihívások a számlatulajdonosoknak is kedveznek: a fintech cégek jelentette veszély arra kényszerítheti a hitelintézeteket, hogy extra szolgáltatásokat, különleges kedvezményeket nyújtsanak az ügyfeleknek, csak hogy náluk maradjanak. Ha erre mégsem kerülne sor, akkor az új szemléletet hozó fintech cégek keresik majd a számlatulajdonosok kegyeit, mert elcsábításuk nehezen képzelhető el különleges kedvezmények, olcsóbb megoldások nyújtása nélkül. Vagyis az okosan gondolkodó, s az átalakult piac kínálatát gondosan tanulmányozó cégvezető mindenképpen jól járhat.

Szerző: Hajdú Péter

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo