Jóval optimistábbak a nagyobb kkv-k, mint a kicsik

Jelenleg a 300 millió forint éves árbevételt meghaladó cégek, illetve a Tiszántúlon működő vállalkozások a legbizakodóbbak pénzügyi kilátásaikat illetően.

Az előző negyedévhez képest hasonló árbevétel-növekedésre, ugyanakkor nagyobb nyereségbővülésre számítanak a következő egy év során a hazai kkv-k. „A K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei azt mutatják, hogy jelenleg a hazai vállalkozások 5,5 százalékos árbevétel-növekedésre és 3,6 százalékos profitbővülésre számítanak. Ez azt jelenti, hogy a bevételnövekedés dinamikája várhatóan nem fog változni, nyereség szempontjából azonban látványos ugrás a korábbi 3,2 százalékhoz képest – tájékoztatott Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv-marketingfőosztályának a vezetője a K&H Csoport közleményében. – Ha az átlag mögé nézünk, az is jól látható, hogy az éves árbevétel nagysága alapján elég erőteljes eltérés mutatkozik a vállalkozások pénzügyi jövőképét illetően. A mikrocégek átlag alatti, 5,1 és 3,3 százalékos növekedést várnak az árbevételben és a profitban. A kisvállalkozások 5,5 százalékos és 3,4 százalékos növekedéssel terveznek, míg a 300 millió forint éves árbevételt meghaladó középvállalatoknál jóval az átlag fölötti a várakozás: 8,7, illetve 6,9 százalék bővülést várnak bevétel és nyereség tekintetében” – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán.

A K&H kutatásában megkérdezett vállalkozások méret és árbevétel-kategória szerint:
  • mikrovállalkozások (0–100 millió Ft)
  • kisvállalkozások (101–300 millió Ft)
  • középvállalkozások (300–2 milliárd Ft)
Érdemes azt is megnézni, hol működik az adott cég, hiszen lokáció szerint is komoly eltérések mutatkoznak a várt pénzügyi eredményekben. Úgy tűnik, a kelet-magyarországi cégek jóval kedvezőbben látják a következő egy évet, mivel az alföldi kkv-k 7,1 százalékos, illetve 4,9 százalékos, az észak-magyarországi vállalkozások pedig 6,3 százalékos és 4,7 százalékos bővülést becsülnek az árbevételt és profitot illetően.

„Felméréseink alapján közel minden ötödik kkv (18%) nyitott arra, hogy bővülés esetén más városban vagy régióban is gondolkodjon. Ilyenkor érdemes lehet azt is megnézni, hogy a kiválasztott új helyen működő cégek milyen pénzügyi kilátásokkal bírnak, hiszen igen nagy lokális különbségek vannak a jövőbeli várakozásokat illetően” – tanácsolja a kkv-szakértő.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo