Többet keresünk, de kinek jut belőle?

Májusban tovább nőttek a bérek. Az alacsony inflációval párosulva azt is megállapíthatjuk, hogy a reálkeresetek is emelkedtek. A részletes adatokat áttekintve azonban azt látjuk, hogy a közszféra miatt alakultak így az adatok. Az állam hízik, a vállalkozásoknál ehhez még hiányoznak a szükséges feltételek.

Májusban a bruttó átlagkeresetek 3,0, a nettó 4,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatsora szerint. Az esztendő ötödik hónapjának 1,8 százalékos inflációs adatával összevetve a reálkeresetek 2,6 százalékkal nőttek (a családi adókedvezmények hatásának figyelmen kívül hagyása mellett).

Kép: SXC

Ennyit kerestünk

Az átlagos bruttó bér 232 ezer, a nettó 152 ezer forint volt. A közfoglalkoztatottak nélkül számított bruttó keresetek 3,8, a nettó keresetek 5,2 százalékkal emelkedtek tavaly májushoz képest.

A bruttó keresetek a vállalkozói szférában 3,8, a költségvetési intézményeknél 3,7 százalékkal nőttek a közfoglalkoztatottak nélkül. A nettó keresetekben ez 5,3, illetve 5,0 százalékos növekedésben jelent meg a családi adókedvezmény hatása nélkül.

A vállalkozások inkább jutalmaznak

A vállalkozásoknál alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 245 800, a nettó 161 000 forint volt májusban, a költségvetési szférában dolgozók - a közfoglalkoztatottak nélkül - átlagosan bruttó 227 200, nettó 148 800 forintot kerestek.

A vállalkozásoknál foglalkoztatottak rendszeres havi jövedelme 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az áprilisi 3,8 százalékos növekedést követően. A nem rendszeres jellegű jutalmak és prémiumok átlagosan 20 ezer forintot sem értek el így is 7,4 százalékkal nagyobbak voltak a tavaly májusinál.

Kedvező az első 5 hónap mérlege

Az év első öt hónapjában a bruttó átlagkeresetek 3,3, a nettó átlagkeresetek 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az idén január-májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 800 forint volt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél. Az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 149 200 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 600, a szellemi foglalkozásúaké 196 800 forint.

A legjobban, s legkevésbé fizetett szakmák
A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, 484 700 forintot értek el. Ezt az információ és kommunikáció szektor követte 434 400 forinttal, valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 397 500 forinttal.
Legkevesebbet, 146 100 forintot a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban dolgozók kerestek. Ezt követte a humán-egészségügyi, szociális ellátás 155 000 forinttal, illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 163 900 forinttal.
Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,4 százalékkal nőttek. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve átlagosan 3,6 százalék volt a bruttó keresetek emelkedése január-májusban, az előző év ugyanezen időszakához képest.

A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan bruttó 239 500, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 216 000 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 78 100 forint volt. A nettó keresetek a versenyszférában 4,8, a közszférában 4,6, a nonprofit szervezeteknél 5,3 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

Január-májusban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 600 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációt kapott, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultaknak átlagosan 11 480 forint juttatást folyósítottak ezen a címen.

Lenne még mit javítani a fogalkoztatáson
Az alkalmazásban állók létszáma májusban 2,708 millió volt, 0,5 százalékkal, több mint egy évvel azelőtt, a közfoglalkoztatottak nélkül számított adat viszont 0,5 százalékos csökkenést mutat. A vállalkozó szektorban foglalkoztatottak száma 0,5 százalékkal csökkent, a költségvetési intézményeknél dolgozóké - közfoglalkoztatottak nélkül 1,7 százalékkal, velük együtt 4,9 százalékkal nőtt. Májusban a közfoglalkoztatottak száma megközelítette a 150 ezret, 45 ezerrel - 25 százalékkal - többen voltak, mint egy évvel korábban.
Január-májusban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset átlagosan 3,2 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. Ezen belül a versenyszférában dolgozók rendszeres keresete, illetve a költségvetési intézményeknél - a nem közfoglalkoztatás keretében - alkalmazottak alapilletménye azonos mértékben, 3,3 százalékkal nőtt.

A 240 300 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,5 százalékkal volt magasabb a 2012. január-májusinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt.

Ajánlás van, de nem tudjuk mennyivel emelik a béreket
A nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel aláírta a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást. A dokumentumban konkrét szám nincs: tartalma arra irányul, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítani kell a nettó keresetek reálértékének megőrzését. Az aláírást követő tájékoztatón az hangzott el, hogy az utalás egyértelmű: 2013 tavaszán az Európai Bizottságnak benyújtott magyar konvergenciaprogram 3,1 százalékos inflációt jelzett előre.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo