Új munkahely nincs, támogatás májusban lesz

Továbbra sincs érdemi elmozdulás a munkaerőpiacon: a foglalkoztatás mérsékelten javult, a munkanélküliségi ráta nem változott, s az esztendő hátralévő részében sem számítanak áttörésre a piaci szereplők, ennek egyik feltétele a növekedés beindulása lenne, amelyről egyelőre nincsenek biztató adatok. Jó hír ugyanakkor, hogy a kormány végre döntött a minimálbér és a garantált bérminimum támogatásáról.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az egy évvel korábbihoz képest 23 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma a tavaly december és idén február  közötti időszakban és meghaladta a 3,817 milliót - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  A 15-64 éves korcsoportban 3,786 millióan dolgoztak, így 25 ezer fővel többen, mint egy évvel korábban, amely ezzel az  adott korcsoporton belül 56,5 százalékos aránynak felel meg, s 0,7 százalékpontos emelkedést takar. Az előző, tavaly novembertől januárig tartó három hónappal összehasonlítva azonban  37,7 ezerrel - a 15-64 évesek között 36 ezerrel - csökkent a foglalkoztatottak száma, a foglalkoztatottsági ráta 0,5, illetve 0,6 százalékponttal csökkent a korábbi 50,4 és 57,1 százalékról.

Májusban fizetik a minimálbér-támogatást
A kormány március 27-i ülésén döntött a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelésének egyes ágazatokban történő támogatásáról. A döntés szerint abban a 11 ágazatban kerül sor a legkisebb bérek emelésének első félévi költségének támogatására, amelyekről tavaly év végén megállapodás jött létre a Kormány és a Versenyszféra Állandó Konzultációs Fórumán. Ezen szektorokban 260 ezer fő munkahelyének a megőrzése biztosítható.
A támogatásról a kormányrendeletben részletezettek szerint a munkáltató által benyújtott kérelem alapján a munkaügyi központ dönt. A vonatkozó jogszabályok hatályba lépését követően várhatóan április második felétől lehet majd a kérelmeket benyújtani. Az elbírálás folyamatos lesz, a vállalkozók előre láthatóan májustól kapják meg a támogatást, amelyet egy összegben folyósítanak majd, és kizárólag a minimálbér és a garantált bérminimum emelés bér és járulékköltségeinek fedezetére használható fel. A támogatás felhasználásáról augusztus végéig a munkáltatóknak el kell számolniuk a munkaügyi központ felé.
Nincs érdemi elmozdulás a foglalkoztatásban

A 15-64 éves férfi népességből 2 millió 29 ezren voltak foglalkoztatottak,12,3 ezerrel többen, mint az előző év azonos időszakában. Ezzel a férfiak foglalkoztatási rátája 0,9 százalékponttal, 61,7 százalékra nőtt, ami azonban vissza esés az előző háromhónapos időszak 62,5 százalékos arányához képest, amikor 25 ezerrel  többen dolgoztak. A 15-64 éves nők közül 1 millió 757 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 12 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. Ez foglalkoztatási rátájuk 0,6 százalékpontos javulását eredményezte, 51,5 százalékra.

A 15-24 éves korosztályban 218 ezren álltak alkalmazásban, a korcsoport foglalkoztatási rátája az egy évvel korábbihoz képest 1,5 százalékponttal, 19 százalékra emelkedett. A legjobb munkavállalási korú 25-54 éves foglalkoztatottak létszáma stagnált, az idősebb 55-64 éveseké nőtt. Ezen korcsoportok foglalkoztatási rátája 0,2, illetve 1,2 százalékponttal 73,4, illetve 36,7 százalékra emelkedett a KSH adatai szerint.

Stagnált a munkanélküliség

Ugyanezen időszakban 502 ezer fő volt a munkanélküli, ami az egy évvel korábbi 11,6 százalékossal megegyező munkanélküliségi rátát takar. A férfiak között a munkanélküliség aránya 0,3 százalékponttal nőtt és 12,1 százalékos volt, a nőknél 0,3 százalékponttal javult és 11,0 százalékra csökkent: 2012. december-2013. februárban 282 ezer férfi és 220 ezer nő volt állás nélkül.

Évi 500 milliárdba kerülnek a munkanélküli fiatalok
A fiatalok munkaerőpiacról való kikerülése 2011-ben 153 milliárd euró gazdasági veszteséget okozott az Unióban. Magyarország az éves GDP-jének két százalékát veszíti el emiatt. A MGYOSZ ezért megoldási javaslatokat dolgozott ki a helyzet javítására.
A munkanélküliek 17,9 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 29,2 százalékos munkanélküliségi rátája 0,9 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A 25-54 évesek, vagyis az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,8 százalékos volt, ami egy évvel azelőttihez képest  0,2, az egy hónnappal korábbival szemben 0,8 százalékpontos növekedésnek felelt meg. Az 55-64 évesek munkanélküliségi rátája 2,2 százalékponttal, 7,3 százalékra csökkent.

A munkanélküliek 45,6 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 15,7 hónap volt. 2013. február végén több mint 676 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, ez 4,6 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Az idén sem lesz áttörés

A foglalkoztatási adatokban a piaci szakértők az idén nem várnak jelentős javulást. Nyeste Orsolya, az Erste elemzője jelezte: szezonális hatásoknak tudható be, hogy az őszhöz képest 2012 decembere és 2013 februárja között csökkent a foglalkoztatottság. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a hosszabb távú adatok szerint 2011 végén - a szezonális hatások ellenére is - kisebb volt a visszaesés a foglalkoztatottak számában. Tavaly - úgy tűnik - nem azokban a szegmensekben lett több embernek munkája, ahol ez tartósan fennmaradhatott volna. Összességében tehát a közmunkák kifutásával azonnal visszaesés jelentkezik a foglalkoztatottságban - húzta alá az elemző.

Új munkahely a jogszabályváltozástól nem lesz
Noha elkészítésének egyik fő indoka volt, az új munka törvénykönyve (Mt.) nem járul hozzá érdemben új munkahelyek létrejöttéhez – derül ki a BDO Magyarországnak a legnagyobb 500 hazai nagyvállalat körében végzett Munkaügyi helyzetkép top500 című felméréséből.
A mostani foglalkoztatási adat ugyanakkor Nyeste Orsolya szerint annak fényében, hogy az év végén a vártnál nagyobb mértékben esett vissza a bruttó hazai termék (GDP), nem meglepő. Idén is csak lassú javulás várható a gazdaságban, így a foglalkoztatottak száma sem fog jelentősen nőni. Az Erste előrejelzése szerint 2013-ban a tavalyihoz hasonló, 10,8-11 százalékos munkanélküliségi ráta várható.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo