Válságban vonzóbbak a hamis termékek

Megtartotta kedden második találkozóját a Herczog Edit szocialista és Bill Newton Dunn brit liberális demokrata EP-képviselők kezdeményezésére létrejött Hamisítás és Csalás Elleni Küzdelem Fóruma. Az ülésen Carlo van Heuckelom, az Europol és John Taylor, az Európai Bizottság adó- és vámügyi főigazgatóságának megbízottja ismertette a képviselőkkel a legfrissebb bűnügyi trendeket.

A hágai székhelyű Europol szellemi tulajdon elleni bűncselekményekért felelős aligazgatója elmondta, hogy a jelenlegi gazdasági válság - a várakozásokkal ellentétben - a hamisított árucikkek térnyerését eredményezte. Ennek egyik fő oka az ázsiai, munkanélküli tömegekből verbuválódott, hamisított termékek előállítására szakosodott olcsó munkaerő, a másik a háztartások alacsonyabb vásárlóereje, akik olcsóbb, hamis termékekkel pótolják az eredetieket. „Minden egyes hamis gyógyszerbe fektetett dollár 1000 dollárt termel. Ez a pénz aztán továbbfolyik a feketegazdaságba, növekszik a pénzmosás és a korrupció" - tette hozzá az aligazgató.

A vám- és adóügyi igazgatóság képviselője rámutatott, hogy a hamis termékeknek továbbra is Kína a legnagyobb előállítója. Továbbá elmondta, hogy a vámügyi cselekvési terv fő feladatának a jelenlegi szabályozás átvizsgálását, az iparági együttműködést, valamint a hamis termékek elleni nemzetközi összefogást tekinti.

Európai összefogás kell

Az ülést vezető Herczog Edit hangsúlyozta, hogy a szervezett bűnözés határokon átnyúló természete miatt csak teljes európai összefogással lehet visszaszorítani a csalást és a hamisított termékek kereskedelmének élénkülését. „2008-ban 178 millió hamis terméket foglaltak le Európában, amiből 20 millió árucikk potenciális veszélyt jelentett a fogyasztók biztonságára és életére" - idézte fel a megdöbbentő számokat a képviselő.

Herczog kiemelte a fórum fontosságát, amiért össze tudja hozni az ügyben érdekelteket. „A végső cél az Európai Parlament többségének megnyerése az ügy érdekében, valamint az összefogás a lakossággal a probléma megoldása során"- összegezte a parlamenti fórum céljait a képviselő.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo