Van akit tényleg megmentett a mentőöv

Miután a görög válság kapcsán ismét központi témává váltak a pénzügyi mentőcsomagok, a PwC közgazdászai felmérték, hogyan teljesítenek az eurózóna mentőövet kapott gazdaságai: Ciprus, Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország.

Kép: SXC

A PwC közgazdászai szerint az euróövezetben működő cégeknek az elkövetkezendő hetekben-hónapokban három dologra kell odafigyelniük: a legutóbbi görög segélytárgyalások „döccenőire” adott szakpolitikai válaszokra, a perifériaországok erősödő gazdasági növekedésére utaló jelekre, valamint az Európai Bankfelügyeleti Hatóság által jövőre lefolytatandó banki terheléspróbák előkészületeire.

„A fő problémát hosszú távon az állami, illetve egyes esetekben a magánszektor tetemes adósságállománya jelenti. Az állami szektor adósságállománya elsődleges többletek elérése révén stabilizálódhat, de a valódi megoldást egy magasabb nominális GDP-növekedési ráta jelentheti, különösen azután, hogy az inflációs szintek visszaesnek egy hozzávetőleg 2%-os célértékre”, nyilatkozta Richard Boxshall, a PwC vezető közgazdásza.

Görögország

Görögország 2010-ben elsőként folyamodott segélyért, a görög gazdaság ismét ugyanott tart, mint a hitelfelvételkor.

Írország

Írország az elmúlt időszakban a periférikus gazdaságok reformjainak „mintaképe” volt. Az ország reál GDP-je 2014-ben 5,2 %-kal nőtt; a PwC közgazdászai idén további 3,9%-os növekedésre számítanak. A segélyre szorult periférikus gazdaságok közül Írország az első, ahol a GDP meghaladja a válság előtti szintet.

Spanyolország

A PwC szakértői idén 3% körüli erőteljes növekedésre számítanak; előrejelzésük szerint fokozatosan javulni fog a spanyol pénzügyi szektor jövedelmezősége, és tovább csökken a nem teljesítő hitelek aránya. Spanyolország folytatja az elmúlt évben megkezdett strukturális reformokat, melyek révén középtávon csökkenteni kívánja a magas munkanélküliségi rátát. Ezeknek köszönhetően a spanyol GDP várhatóan 2017-re meghaladja a válság előtti szintet.

Görögország túlélte a krízist, vagy csak elodázták az elkerülhetetlent?
Legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy Athén túlélte a krízist, de most minden azon múlik, hogy a görög parlament jóváhagyja-e a megállapodás szerinti reformintézkedéseket, amelyek hozzásegítik a válság átvészeléséhez – vélekedik a devizapiaci szakértő.
Portugália

Portugália is fejlődött a segélycsomag igénybevétele óta, de nem olyan ütemben, mint Írország vagy Spanyolország. A portugál gazdaság jelenleg ciklikus fellendülést mutat, melynek köszönhetően 2014-ben először növekedett 2010 óta. Ugyanakkor néhány strukturális probléma továbbra is megoldásra vár: a GDP-hez mért államadósság aránya például 130%, mely a mentőövet kapott öt gazdaságban a második legmagasabb érték.

Ciprus

Ciprus megelőzte Görögországot. Miután a ciprusi gazdaság 2,9%-os GDP-arányos elsődleges többletet ért el, a kormány az államháztartási reformokról az egészségügyi és a telekommunikációs szektor szerkezetátalakítására helyezte át a hangsúlyt. Ciprus még a segélyezést követő reformok időszakát éli, de megfelelő ütemben fejlődik.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo