Vége az "ír szendvicsnek", a nagyok is fizetnek

A folyamatos nemzetközi nyomás eredményeként a napokban az ír pénzügyminiszter bejelentette: megszüntetik „Double Irish”-ként elhíresült adótervezési lehetőséget, amelynek segítségével főleg amerikai gyógyszeripari és technológiai vállalatok spóroltak meg több milliárd dollárnyi adót.

Írország az elmúlt évtizedekben adótervezési szempontból kedvelt célpontja volt a multinacionális vállalatoknak. Ez egyrészt a világ egyik legalacsonyabb társasági adókulcsának köszönhető. Másrészt tetemes adómegtakarítást tudtak elérni a cégek az úgynevezett „Double Irish” struktúra révén, amely a kedvező ír adószabályok és a bennük rejlő kiskapuk miatt alakulhatott ki. Az amerikai cégeknek ez kedvező lehetőséget teremtett, hogy szellemi termékeik értékesítésével olyan jövedelemre tegyenek szert, amely nem lesz adóköteles a magas adóterhekkel rendelkező USA-ban.

Az Apple például több százmilliót bukhat ezzel a változtatással.

„A „Double Irish” onnan kapta a nevét, hogy ahhoz két ír cégre van szükség. Azt az ír szabályok adta lehetőséget használja ki, hogy az Írországban bejegyzett cégek adózás szempontból más államban rendelkezzenek illetőséggel” – mondta el Békés Balázs, a Ryan amerikai adótanácsadó cég régiós vezetője.

Fogynak az offshore-menedékek
Aktivizálódott a magyar adóügyi diplomácia, egyre több korábbi adóparadicsommal kötünk egyezményeket. Ez elsősorban azokra jelent veszélyt, akik idehaza eltitkolt jövedelmeiket külföldi bankszámlákon, vagy cégekben parkoltatják.
Ebben a struktúrában a szellemi termék tulajdonjogával rendelkező ír cég egy adóparadicsomban (pl. Bermudán) adórezidens. Jogdíj ellenében ez adja használatba a jogokat a másik ír cégnek, amely a szellemi terméket értékesíti. Utóbbi az ebből származó nyereség után már 12,5%-os ír adót fizet ugyan, de adóalapját előbb csökkenti a szellemi termékért fizetett jogdíjjal, tehát a tényleges adófizetési kötelezettsége jóval alacsonyabb lesz. Az adóparadicsomban illetőséggel rendelkező cég viszont az ír szabályok alapján már nem lesz adóköteles.

Ezt a megoldást kihasználva számos globális gyógyszer és technológiai cég folyatta keresztül egy dupla ír struktúrán a különböző szellemi termékeik hasznosításából eredő jogdíj bevételeit, amellyel globális szinten is több milliárd dollárnyi adót takarítottak meg. Egyes kimutatások alapján csak a Google több mint 10 milliárd dollárnyi jogdíjat fizetett ki a bermudai illetőségű ír cégének, de a Facebook vagy VMware is két milliárd dolláros nagyságrendben realizált így adómentes bevételeket.

A nemzetközi nyomás és az agresszív adótervezés elleni egyre határozottabb fellépés odáig vezetett, hogy az ír kormány bejelentette: bezárja azt a kiskaput az ír jogszabályokban, amelyek lehetővé teszi a „Double Irish” struktúra működését. Az ír pénzügyminiszter javaslata értelmében a jövőben minden Írországban bejegyzett cég ír adórezidensnek minősül és jövedelme után Írországban is fog adót fizetni.  Ez a változás az ír szabályozásban nem fog automatikusan azzal járni, hogy a Google vagy Apple holnaptól megszűnteti az eddigi struktúráját, hiszen egy hat éves átmeneti időszak alatt 2020-ig kell átalakítani működésüket, ami sok szakértő szerint is indokolatlanul hosszúnak tűnik.

„Ebből is látszik az agresszív adótervezési elleni fellépés Janus-arcúsága: az országok egyrészt szeretnének megfelelni a nemzetközi nyomásnak, de továbbra is abban érdekeltek, hogy kedvező szabályaik révén magukhoz vonzzák a külföldi befektetőket. Az ír kormány ezért is dolgozik egy olyan új megoldáson, amely kedvező adózási lehetőségeket biztosítana a szellemi termékek Írországon keresztül történő hasznosítására.  Azt remélik ettől, hogy a dupla ír megoldást alkalmazó cégek többsége a működési struktúrájának kényszerű átalakítása után is Írországban marad" – mondta el Békés Balázs.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo