Veszélyes is lehet az árcsökkenés

Ha csökkennek az árak, az komoly veszélyt jelenthet a gazdaságra – így a cégek teljesítményére is. Magyarországot nem fenyegeti ez a veszély, bár az inflációs rátánk történelmi mélyponton van.

Idén is rekordalacsony lehet az infláció - Kép: SXC

Az elmúlt években súlyos válsággal küzdő uniós országokban az árak csökkenése, vagyis a dezinfláció jelenthet kockázatot a következő időszakban, de egy tartós, az egész eurózónára kiterjedő deflációs környezet kialakulása nem valószínű - derül ki a Coface legfrissebb elemzéséből. A deflációs kockázatot azonban komolyan kell venni, mert a tartós árcsökkenés rossz hatással lehet az országok gazdaságára, ezen keresztül pedig a cégek teljesítményére is. Bár Magyarországon évtizedes mélypontra csökkent az infláció, a Coface szakértői nem tartanak deflációtól, kedvező folyamatként értékelik a GDP várható 1,5 százalékos növekedését.

A defláció azért veszélyes, mert mérséklődnek az árak, csökken a kereslet, az emberek a jövőbeni alacsonyabb ár reményében elhalasztják a vásárlásaikat. Ez pedig nyomot hagy a cégek működésén: részben az alacsonyabb bevételek miatt leépítéseket hajthatnak végre. A Coface szakértői felhívják a figyelmet arra is, hogy a defláció kialakulása csak elméleti veszély, de komolyan kell venni. Legfőképp azért, mert a deflációs környezetben a cégek teljesítményének visszaesése a hitelminősítésüket és áttételesen az egész gazdaságot kedvezőtlenül befolyásolhatja.

Magyarországon a szakértők szerint elsősorban a kormányzati intézkedésre megvalósult rezsicsökkentés miatt a magyarországi infláció évtizedes mélypontra süllyedt. Ugyanakkor deflációs veszélyt nem látnak a hitelbiztosító elemzői, sőt, több pozitív trendre hívták fel a figyelmet. A Coface szerint az export támogatni fogja a fejlődést, a jegybanki hitelprogram eredményeként új munkahelyek jöhetnek létre és a bérek is emelkedhetnek. A Coface elemzői összességében a tavalyi 1 százalék után 1,5 százalékos GDP-növekedést várnak, ugyanakkor kockázatként felhívják a figyelmet arra, hogy a késedelmes hitelek aránya még mindig magas, és a magyar vállalatoknál a hitelkockázat szintje jellemzően fokozott.

Idén felpöröghetünk
A németnél is gyorsabban bővülhet a magyar gazdaság, 2,1 százalék lehet a GDP-növekedés hazánkban. A hazai gazdaság teljesítménye várhatóan jóval meghaladja majd az eurózóna 0,9 százalékos átlagát is.
Az eurózóna déli régiójában lévő országoknak újabb kockázatokkal kell számolniuk, közvetlenül a térség egyik legsúlyosabb gazdasági kríziséből történő kilábalással párhuzamosan. Leginkább az árak alakulása, pontosabban azok csökkenése jelenthet gondot. A legfrissebb adatok szerint tavaly decemberben az uniós államokban összességében 1, az eurózónában 0,8 százalékos volt az infláció, ami jóval elmarad az Európai Központi Bank által kitűzött, az árstabilitási szintet jelentő 2 százaléktól. Több euróövezeti országban negatív volt az infláció: Görögországban -1,8 százalék, Cipruson pedig -1,3 százalék, tehát az árak ezekben az országokban csökkentek. A Coface szakértői rámutatnak arra, hogy a deflációs környezetet eredményező árcsökkenés csak első látásra kedvező egy-egy gazdaságban, például a háztartások számára, ám hosszú távon minden gazdasági szereplő rosszul jön ki belőle.

Az elemzés szerint az eurózóna összesített adatai eltakarják a különböző országokra jellemző gazdasági különbségeket. Márpedig a deflációs kockázat azokban az országokban a legjelentősebb, amelyekben magas a munkanélküliség, csökken a bérszínvonal, valamint jelentős a vállalatok és az állam eladósodottsága. Épp ezért a dél-európai országok vannak a leginkább veszélyben.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo