Veszélyes szinten az élelmiszerárak (videóval)

Folyamatosan növekszik a gabona ára, ami keményen terheli az állattenyésztést. Átfogó intézkedések nélkül az élelmiszerárak is az egekbe szökhetnek.  

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) jelentése szerint a szervezet által számított élelmiszerár-index augusztusban 213 pont volt, ugyanannyi, mint júliusban, amikor 6 százalékkal emelkedtek az árak az előző három hónap csökkenése után. Az indexet egy szemesterményeket, olajos magvakat, tejtermékeket, húsféléket és cukrot tartalmazó élelmiszerkosár árának változása alapján határozzák meg - írja az MTI. A globális élelmiszerárak most még alacsonyabbak, mint a tavaly februári csúcs idején: akkor a mutató rekordot döntött, 238 pont volt, a gabonafélék drágulása miatt, de az árak tovább emelkedhetnek, mert romlanak a terméskilátások a szokatlanul forró és száraz időjárás miatt. FAO az ENSZ két szakosított mezőgazdasági és élelmezési szervezetével karöltve a napokban gyors és határozott cselekvést sürgetett azért, hogy az élelmiszerárak emelkedése ne torkolljon katasztrófába.

dr. Fekete Ferenc szerint az EU-nak sürgősen lépnie kell 

Nem csak a gazdálkodók gondja 

A hazai gabonaár emelkedése folyamatos, mostanra az állattenyésztők is nyögik a magas gabonaárak hatását. A drágulás a kenyér árában már a fogyasztók számára is jól érzékelhető, hamarosan pedig a hús és egyéb élelmiszerek árában is megjelenik majd. Erre utalhat Barroso EU bizottsági elnök nyilatkozata is, amely szerint szociális probléma az élelmiszerár növekedés - véli dr. Fekete Ferenc az agrárhírek.hu szerkesztője. (Az aszály hatásairól itt olvashat bővebben.)

A Gazdaság tv-nek nyilatkozó szakértő szerint a probléma megoldására hosszú távú intézkedések meghozatalára van szükség, mert ha az EU-n belüli állattenyésztés pozíciója meggyengül, lecsökken az állomány, nagyarányú import élelmiszerre lesz szükség, amik kevésbé ellenőrzöttek. Mindezek miatt a lakosság is megérzi az aszálykár hatását. A szakember véleménye szerint az EU-nak koordinálnia kellene a nemzetállami intézkedéseket, valamint mezőgazdaságon kívüli forrásokat is fel kellene használni az agrárium problémáinak kezelésére. Emellett szükséges lenne a közös agrárpiaci költségvetés tartására az áremelkedés elkerülése érdekében, és fontos lenne az is, hogy  mindenhol biztosítsák az állattenyésztőknek a megfelelő takarmány területet.

Itthon: áfacsökkentés helyett támogatás

A kormány döntött az aszály okozta károk enyhítéséről, főként a takarmánypiaci gondok orvoslásáról -, a sertéságazat, valamint a Gyulai Húskombinát helyzetének megoldásáról. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idei aszályos esztendő próbára teszi a mezőgazdasági termelőket, köztük is különösen az állattartókat. Ezért a kormány 10 milliárd forint többlettámogatásról döntött az állattartók megsegítésére, így összesen 23 milliárd forint olyan állatjóléti támogatást fizetnek ki az idén, amely az állattartók helyzetét javítja. Ezek uniós, illetve nemzeti támogatási részeket is tartalmaznak - tette hozzá. (Itt olvashat erről részletesebben.)

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo