2017 a nyíltság éve lesz a felhőben

Napjainkra a nyílt forráskódú szoftverek már szinte teljesen bevették a szervereket és adatközpontokat. De vajon mi várható a piacon a 2017-es évben? A SUSE szakértői szerint a felhőplatformok és a tárolórendszerek terén ugrásszerű növekedés lesz az ilyen jellegű megoldások terén, mivel azok alacsony költségek mellett kínálnak megoldást a vállalatok több aktuális, égető problémájára.

Világszerte óriási iramban nő a termelődő adat mennyisége, ami komoly üzleti előnyt jelent a vállalatok számára, hiszen így jóval többet tudhatnak meg ügyfeleikről, és ezáltal még inkább testre szabott szolgáltatásokat tudnak kínálni számukra. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a cégek képesek legyenek ezeket az adatokat elraktározni, kezelni és feldolgozni, amihez hatékony tároló- és elemzőrendszerekre van szükségük. A nyílt forráskódú szoftverek mindkét területen ideális megoldást nyújtanak. Nem véletlen, hogy egyre több vállalat helyezi át különféle szolgáltatásait nyílt forráskódú alapokon futó felhőbe, legyen szó akár analitikai vagy adatbázis-kezelő szoftverekről, akár vállalatirányítási rendszerekről, hiszen azok gyorsan üzembe helyezhetők és hatékonyabban működtethetők ebben a környezetben. Olyannyira, hogy az IDC jóslata szerint 2017-re a vállalatok több mint 60 százaléka alkalmaz majd nyílt forráskódú szoftvereket és nyílt API-kat a felhőintegrációs stratégia részeként.

Kép:Flickr/persecsys

Feltör egészen az égig

A SUSE nemrégiben végzett kutatása is arra mutatott rá, hogy a nyílt forráskódú megoldások egyre nagyobb teret hódítanak a felhőben, különösen a privát felhő esetében. A 813 informatikai szakértő bevonásával Észak-Amerikában és Európában végzett kutatás szerint a válaszadók 96 százaléka látja úgy, hogy saját szervezete számára komoly üzleti előnyt jelent a nyílt forráskódú privát felhő bevezetése. A legfőbb okok között szerepel a gyorsabb innovációs (77 százalék szerint), valamint a költségcsökkentési lehetőség (67 százalék szerint). A privát felhő számos különféle felhasználási területen képes nagyobb rugalmasságot és hatékonyabb működést biztosítani, a fejlesztési és tesztelési folyamatoktól kezdve az új üzleti vállalkozások indításán és földrajzi terjeszkedésen át egészen az időszakos csúcsterhelésekig és az adatfeldolgozásig.

Hat kihagyhatatlan tech-trend 2017-ben
Kiterjesztett valóság, blockchain, vállalati drónok, autonóm járművek és új anyagok, mint a grafén vagy a szilicén: a 2020-as években többek között ezek a témák határozzák majd meg a technológia fejlődését. A közelebbi jövőre nézve a Cisco összegyűjtött 6 üzleti és technológiai trendet.
Az ilyen jellegű új megoldások implementálásában az a legnagyobb kihívás, hogy azokat megfelelően integrálják a meglévő környezetbe. A legtöbb vállalatnál ugyanis több évtized alatt kiforrott technológiákat használnak, ezért a teljes rendszer rengeteg különféle infrastruktúra és platform keverékéből áll. Érthető módon ezeket pedig nem szeretnék lecserélni az új eszközök bevezetése miatt, hiszen komoly összegeket áldoztak rájuk.

Következő állomás: tárolás

Az IDC előrejelzése szerint a szoftveralapú megoldások térnyerése is jelentős átalakulást hoz a jövőben: a Financial Times top 500-as listáján található európai vállalatok 40 százaléka 2020-ra mintegy 20 százalékkal tudja majd növelni a teljesítményét annak köszönhetően, hogy az emberek által irányított folyamatokat felváltja a szoftveralapú felügyelet, ami hatékonyabb működést tesz lehetővé, alacsonyabb költségek mellett. A SUSE szakértői szerint a szoftvervezérelt technológia az adattárolás terén tudja a legtöbb támogatást nyújtani a vállalatoknak, hiszen minden szervezet számára komoly kihívást jelent, hogy a csökkenő informatikai költségkeretek mellett lépést tartson az adatrobbanással.

Számos olyan terület létezik, ahol nagy mennyiségű adatot kell tárolni, például törvényi vagy megfelelőségi előírások miatt vagy egyszerűen a tevékenységből fakadóan. Sok esetben ezeket a fájlokat ritkán kell elővenni, olyankor azonban kritikus fontosságú, hogy rendelkezésre álljanak. Tipikusan ilyen jellegű adatok például a biztonsági kamerák felvételei vagy az orvosdiagnosztikai eszközökkel készített felvételek, például röntgen- és ultrahangképek vagy MRI-leletek.

A modern cégnek a kilátásai is szebbek
Sokkal derűlátóbbak saját kilátásaik kapcsán azok a kis- és középvállalkozások, amelyek kihasználják a technológia adta előnyöket, illetve megfelelő adatelemző képességekkel rendelkeznek – hangzott el a Microsoft mai kerekasztal-beszélgetésén. A jövő szempontjából biztató, hogy az Ipsos MORI felmérése alapján a kkv-k 54 százalékánál már használnak felhőmegoldásokat Magyarországon.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo