25 évig néznénk a Google letiltott hirdetéseit

Több mint 780 millió hirdetést blokkolt a Google tavaly az egész világon, majdnem 50 százalékkal többet, mint 2014-ben.

Kép:Pixabay

A hirdetéseket azért állították le, mert megsértették a Google szabályait, hazugságot vagy csalást tartalmaztak. "Ha csak egyetlen másodpercre nézne rá valaki a letiltott hirdetések mindegyikére, az majdnem 25 évét emésztené fel - írták a csütörtöki blogbejegyzésben. Több mint 10 ezer oldalt és 18 ezer felhasználói fiókot függesztettek fel azért, mert megtévesztő terméket, többek között márkás órákat utánzó hamisítványokat akartak eladni.

Több mint 12,5 millió hirdetést tiltottak le azért, mert megsértették az egészséggel kapcsolatos termékek szabályait, például nem engedélyezett gyógyszereket árultak vagy olyan félrevezető szöveget akartak megjelentetni, mely szerint a termék olyan hatásos, mint a vényre kapható szerek.

Fogyasztóik egyik leggyakoribb panasza a testsúlycsökkenést ígérő reklámok ellen szólt 2015-ben. Ebből a fajtából több mint 30 ezret blokkolt a Google, egyebek mellett azért, mert diéta vagy mozgás nélküli, lehetetlen mértékű fogyást ígérő étrend-kiegészítőt hirdettek. Adathalászat miatt majdnem hétezer oldalt függesztettek fel.

Szigorúan felléptek az olyan kéretlen szoftverek ellen, amelyek lelassíthatják a felhasználó gépét vagy megváltoztatják a honlapját, több mint 10 ezer ilyen oldalt tettek elérhetetlenné. A Google-hirdetéseken keresztül elért, kéretlenül letöltődő programok számát 99 százalékkal csökkentették.  Több mint 17 millió olyan reklámot utasítottak el, ami félrevezető módon, például a számítógép rendszerüzenetét utánzó megjelenésével vette rá a felhasználókat a kattintásra.

A jobb olcsóbb is! Kisokos AdWords hirdetéshez
Az AdWords hirdetés vonzó és olcsó lehetőséget jelent a kisvállalkozások számára. Persze csak akkor, ha jól csináljuk! A Piac&Profit KKV-Akadémiáján szakértők segítettek, hogyan írjunk hatékony hirdetést a Google rendszerébe. Itt találja a tudnivalókat!

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo