Jobb az Android, mégis az iOS a népszerűbb

Teljesítmény tekintetében továbbra is az androidos készülékek a legjobbak – derült ki a Blancco negyedéves felméréséből. Az okostelefonok felhasználói leggyakrabban a készülék túlmelegedése és a GPS rossz működése miatt elégedetlenek.

Töretlenül növekszik az okosmobilok népszerűsége. Az eMarketer előrejelzése szerint 2017 végére a forgalomban lévő mobiltelefonok több mint 54 százaléka okoskészülék lesz, 2018 végére pedig a világ lakosságának több mint egyharmada okostelefont használ majd.

Kép: Pixabay

A jó és a népszerű

A mobiltelefon-diagnosztikai szoftvereket és adattörlési megoldásokat gyártó Blancco negyedévente megismételt kutatása szerint az androidos készülékek még mindig jobbak, és kevesebbszer hibásodnak meg, mint a rivális iOS készülékek. A 2017 első negyedévére vonatkozó adatok szerint az Androidot futtató telefonok meghibásodási aránya 50 százalék, ez 18 százalékponttal kisebb az iOS eszközök meghibásodási arányánál (68 százalék).

A magasabb meghibásodási arány ellenére azonban a fogyasztók még mindig az Apple telefonját tartják az igazi prémium márkának. A Gartner szerint az Apple adja el a legtöbb okostelefont, de az őt követő fontos gyártók (Samsung, Huawei, Oppo) mind-mind a Google operációs rendszerét használják.

Küszöbön az 5G, jöhet a távműtét?
A jelenleginél lényegesen gyorsabb, másodpercenként gigabites adatátvitelre képes mobilhálózat kiépítését, ezáltal az 5G minél gyorsabb bevezetését teszi lehetővé a 700 megahertzes (MHz-es) frekvencia a távközlési szolgáltatók szerint, ugyanakkor a hasznosításához kedvező szabályozás is szükséges – írja az MTI.
Melegednek a telefonok

A Blancco kutatása feltárta a két leggyakoribb meghibásodást is: ez a túlmelegedés és a rossz GPS-kapcsolat. A két hiba nem véletlenül jelentkezik, nagyon sok felhasználó GPS alapú, de internetes forgalmat is lebonyolító alkalmazást használ készülékén – gondolunk itt a közösségi taxis alkalmazásokra, a GPS alapú játékokra, népszerű üzenetküldőkre. A GPS-kapcsolódás főként az iOS telefonok esetében jelent komoly problémát, a felhasználók az öt leggyakrabban tapasztalt hibák között említették. Világviszonylatban pedig a GPS meghibásodási aránya iOS készülékek esetében 0,5 százalékos. A legtöbb panasz egyébként azután érkezik, hogy a felhasználók frissítették a mobiltelefon operációs rendszerét.

A jelentés készítői kiemelték, hogy a 2016 szeptemberében piacra dobott iPhone 7 és 7 Plus modellekkel kapcsolatos hibák száma megnőtt. 2016 negyedik negyedévében még 3 százalékos volt ennek a két modellnek a hibaaránya, 2017 első negyedévében ez az arány 10 százalékra növekedett.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo