Hogyan lehet biztonságos a hibrid felhő?

A felhőszolgáltatások használata egyre szélesebb körben terjed, azonban kevés szervezet áll át száz százalékban felhőalapú modellre. A legtöbben "hibrid informatikával" dolgoznak, azaz az erőforrásaik egy része házon belül, egy része pedig a felhőben fut.

Kép: Pixabay

Ezt a modellt általában nehezen kezelik a vállalatok, illetve a szervezeten belül az informatikai szakemberek. Ennek a fő oka az, hogy minden környezetet igyekeznek külön felügyelni, ami óriási mennyiségű munkával és számos új kérdés felmerülésével jár, a költségek és a kockázatok növekedéséről már nem is beszélve. (Többek között ezért is ódzkodnak a magyar cégek a felhőtől.) A feladatok azonban egyszerűsíthetők a megfelelő módszerek és megoldások alkalmazásával. Ebben nyújt segítséget néhány tanáccsal a NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet.

Integráljuk a személyazonosság- és hozzáférés-kezelést a felhőben és az adatközpontjainkban!

Ha külön kezelik a szervezet alkalmazottaihoz kapcsolódó személyazonosságokat és hozzáféréseket házon belül valamint a felhőben, azzal az IT-szakemberek feladatainak száma is megsokszorozódik, és a felhasználók dolgát is megnehezítik. Hiszen külön bejelentkezési információkat kell megjegyezniük a különféle szolgáltatásokhoz, ami azt eredményezi, hogy egyszerűbb és ismétlődő jelszavakat alkalmaznak, ami a biztonsági kockázatokat is növeli.

Azonban a legmodernebb személyazonosság- és hozzáférés-felügyeleti megoldások már képesek integráltan kezelni a jogosultságokhoz és személyazonosságokhoz kapcsolódó információkat a fizikai, virtuális és felhőalapú környezetekben egyaránt. Ezért a hibrid felhőmegoldásokat használó vállalatoknak érdemes megvizsgálniuk az ilyen jellegű termékek bevezetésével járó előnyöket, ha még nem használják őket.

Térképezzük fel, pontosan ki, honnan és mihez fér hozzá!

A mobileszközök és a felhőszolgáltatások terjedésével a munkavállalók megszokták, hogy bármikor, bárhonnan, bármilyen eszközről elérik a munkájukhoz szükséges erőforrásokat. Ez növeli ugyan az alkalmazottak produktivitását, azonban komoly biztonsági problémákat is felvet. Erre nem a teljes tiltás a válasz, hanem az elérések monitorozása és elemzése egy funkciógazdag hozzáférés-kezelési megoldás segítségével, majd a megfelelő stratégiák kialakítása, illetve a vonatkozó házirendek bevezetése és betartatása.

A KŐKORSZAKBAN RAGADT A MAGYAR ÜZLETI VILÁG
A digitális technológiák integrálódása az üzleti életben szinte minden területen siralmas állapotokat mutat, legyen szó a felhőalapú technológiákról elektronikus dokumentumkezelésről, információmegosztásról.
Figyeljünk a kiemelt felhasználókra!

Miután biztosítottuk, hogy mindenki csak a munkájához szükséges erőforrásokhoz férjen hozzá, érdemes külön figyelmet fordítani a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkező személyek tevékenységére. A szervezet infrastruktúráján belül és a felhőben egyaránt fontos monitorozni, ki érheti el és változtathatja meg a kritikus fontosságú dokumentumokat vagy rendszerfájlokat.

Reagáljunk gyorsan az esetleges szivárgásokra!

Hibrid környezetekben különösen fontos, hogy mindenre kiterjedjen a védelem, mindenhol figyeljünk az esetleges incidensekre, és sehol ne hagyjunk őrizetlen támadási felületet. A fejlett biztonságiesemény-kezelő megoldások a fizikai, virtuális és felhőalapú környezetekben egyaránt képesek az események monitorozására és elemzésére, illetve a szükséges lépések automatikus megtételére. Ezáltal mindenhol teljes körűen, valós időben átláthatóvá válnak az informatikai tevékenységek, aminek köszönhetően csökken a biztonsági fenyegetések kockázata, és minden szinten következetesen betarthatók a házirendek.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo