Kisokos kezdőknek a Google-analitikához

A Google Analytics afféle varázsszóként egyre többször hangzik el a digitális vállalkozók környezetében. De mis is ez, és mire jó? Szakértőnk segít!

A mai világban bármit is csinálunk, annak eredményét azonnal szeretnénk látni. Ez mostanra teljesen elfogadott emberi tulajdonságnak számít. A legfontosabb, hogy az oly nehezen létrehozott termékünk teljesítményét meg is tudjuk mérni, azt ki tudjuk elemezni, és ezáltal még jobb terméket tudjunk előállítani.

A Google-analitika éppen ebben segít, hiszen tulajdonképpen a weboldalunk teljesítményét tudja mérni akár valós időben is. Erről a teljesítményről pedig különböző jelentéseket készíthetünk magunknak (vagy akinek mutogatni akarjuk, hogy milyen szuper oldalunk van). Meghatározhatjuk, hogy ezek a jelentések milyen adatokat jelenítsenek meg, tulajdonképpen tökéletesen testre szabhatjuk (valóban azokat az adatokat mutatja majd meg, amiket tudni szeretnénk a weboldalunkkal kapcsolatban). A megfelelő jelentéseken keresztül alakíthatjuk az adatokat számunkra hasznos információvá. A megkapott információkból nagyon sok következtetést levonhatunk. Sőt, az adatok magas szintű elemzése akár a cég áttörésének, a grow hackingnak az alapja is lehet.

Kép:Online Office

Nézzük át, mik is a legfontosabb tulajdonságai a weboldalunknak (azon kívül, hogy szép a design, jól szerkesztett, és természetesen releváns a tartalma):

  • mennyi látogató érkezik az oldalunkra
  • hány aloldalt néznek meg, ha már itt vannak az webhelyünkön
  • mekkora az új látogatók száma, aránya azokhoz képest, akik már voltak itt (bizony a Google tudja, hogy volt-e itt már valaki – ld. keretes írásunkat)
  • az ide érkezők mekkora aránya megy el mindenféle interakció nélkül
  • menyi ideig maradnak az oldalunkon (árulkodó jel, ha ez a szám 1 mp alatti)
  • honnan jönnek a látogatók (milyen forrásból: közösségi média, direkt találat stb.)
  • milyen eszközzel nézik az oldalt (tablet, PC stb.)
  • mennyi konverzió történik
Szándékosan konverziót írtam és nem eladást, ugyanis ha nem az eladás a célja az oldalnak (például nem egy webshop, aki konkrétan termékeket árul), attól még működhet jól, és érhet el magas arányú célteljesülést. Mondjuk, ha az a célunk, hogy feliratkozzanak a blogunkra, akkor nyilván nem adunk el semmit az oldaladon (erről jut eszembe, te már feliratkoztál az enyémre?).
A süti a legjobb marketingeszköz
A sütik (cookie-k) segíthetnek abban, hogy újból és újból megtaláljuk azokat a felhasználókat, akik már érdeklődtek a termékünk, szolgáltatásunk iránt. Mivel a statisztikák szerint 100-ból 67 ember kiválaszt egy terméket egy webáruházban, majd vásárlás nélkül távozik, elég vonzó lehetőség, hogy elérjük azokat, akik a kosárban hagytak valamit.
Ezek a számok nem hazudnak, és rengeteget jelentenek. Azaz lehet valamelyik oldal nagyon szép kivitelezésű (gyönyörű képekkel, videókkal dúsítva), ha nem érkezik rá látogató, nem érünk vele semmit. Azt pedig, hogy valójában hogyan működik az oldalunk, nem fogjuk tudni statisztikák nélkül. Nélkülözhetetlen egy weboldal üzemeltetésekor az analitikák figyelése.

Sorolhatnánk a keresőmarketing-stratégia kialakításához szükséges statisztikákat, amelyekkel a Google Analytics szolgál, de nyilvánvalóan az a lényeges kérdés, hogy milyen üzletileg fontos információkat tudunk kinyerni ebből az adattengerből.

Tisztában van a saját weboldala tulajdonságaival? Nem? Hogy tud aludni így egyáltalán?

Mit kell csinálnunk?

Elsőként kezdjük egy univerzális kód igénylésével a Google Analytics rendszerben (Google-fiók-regisztráció szükséges, ez pár perc alatt teljesíthető, ha még nincs). Analytics regisztráció után az adminisztrációs menüben, új tulajdon létrehozásával igényelhetjük a kódunkat (ilyesmi lesz: UA-81211057-1). Ha ez megvan, akkor a kódot be kell illesztenünk a weboldalunk forráskódjának a megfelelő helyére. Ez általában a kódunk fejléce vagy lábléce. WordPress-ben erre talál külön pluginokat is. Ezt fogja nézni a Google, amikor valaki az oldallal interakcióba kerül. Ezzel a beillesztett kóddal igazoljuk, hogy a weboldal a mi tulajdonunk, és el is kezdhetjük kapni az adatokat. Egyetlen univerzális kóddal szinte mindet tudunk figyelni, ezért a speciálisabb kódokra most nem térek ki.

Az alapok megtanulásában ez a videó is sokat segíthet. Ez az oktatóvideó-sorozat az alapokról kezdi,  és minden apróságra kitér.

A Google Analytics Solutions hivatalos YouTube-csatornájáról származik, ahol többórányi hasznos oktató videót talál.

Ahhoz azonban, hogy a megfelelő következtetéseket vonhassunk le a statisztikák alapján, fontos, hogy a mérési rendszer a megfelelő beállításokkal bírjon. Amiket mindenképpen érdemes jól kezelnünk:

  • felhasználók (fontos, hogy bárki ne férjen hozzá az adatainkhoz)
  • célok (határozzuk meg, állítsuk be, anélkül nem tudjuk ellenőrizni)
  • szűrők (vegyük ki a zavaró tényezőket: kollégáink látogatásai stb.)
  • e-kereskedelem (ha van eladásunk, fontos, hogy lássuk is)
Érdemes beállítani, hogy a számunkra kialakított jelentéseket, akár heti rendszerességgel küldje el nekünk a Google, mondjuk pdf formátumban, így folyamatosan képben lehetünk az oldalunk teljesítményével. Most már nyugodtak lehetünk, tudjuk majd, hogyan teljesít az oldalunk. Végre aludhatunk egy jót..., csak akkor kell aggódnunk, ha ezek a számok nem azt tükrözik, amit szeretnénk látni (hogy ilyenkor mit kell tennünk, az egy másik történet).

Tudnunk kell, hogy a számok már nagyon weboldal-függőek, egyediek. Ha például blogunk van, akkor azt szeretnénk, hogy sok ideig legyenek az oldalunkon, tényleg olvassák végig posztjainkat. A sok új látogató nem releváns adat, ha valaki kifejezetten a meglévő partnereinek hozott létre oldalt, és nyújt letölthető tartalmat.  Online értékesítés esetében pedig főleg az e-kereskedelmi jelentések fognak minket érdekelni. Hogy mit nézünk, az rajtunk múlik, ahogy az is, hogy jól értelmezzük az adatokat, és ha szükséges, ezeknek megfelelően változtassunk a stratégiánkon, működésünkön.

A folyamatos monitorozás annál is inkább fontos, mert a trendek,a  felhasználói igények folyamatosan változnak. Tehát ha egyszer sikerülne is elérni a pillanatnyi tökéletességet, az is csak átmeneti időre szólna. Az analitikák segítségével áttekinthető, hogy teljesít az oldalunk, hol kell javítanunk, melyik szegmenst kell erősítenünk. Sokkal jobb eredményt érhetünk el, ha tisztában vagyunk vele, honnan indultunk, és hová érkeztünk.

A legfontosabb talán, hogy ne idegenkedjünk a Google-felülettől. A legtöbb helyen magyarul olvashatunk mindent, szinte mindenhez kapunk magyarázatot, értelmező videót. Igen, a Google a barátunk! Tekintsünk is rá így, kérdezzünk tőle, beszélgessünk vele sokat!

Regisztráljunk, ismerkedjünk, kezdjük el használni. Ha már úgysem tudunk aludni, megfelelő elfoglaltságot nyújthat egy-egy késő éjszaka.

Virág Levente Online Office

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo