Már rég a mesterséges intelligencia mögött kullogunk

Korunk egyik legizgalmasabb kérdése a mesterséges intelligencia, amely forradalmasíthatja a gazdaságot és mindennapi életünket is. Általában az emberi intelligenciához viszonyítjuk – pedig nem kevés tekintetben az emberi agyat már messze maga mögött hagyta...

 

Egyre több robot jelenik meg, nemcsak az iparban, lassan a boltokban, a közlekedésben, sőt, lakásainkban is. Még egy évtized talán, és szinte mindenütt találkozunk majd velük. Mégis, sokan máig tévesen ítélik meg a mesterséges intelligenciát – azt az emberihez hasonlítják, úgy vélik: a robotokkal olyan technológiát kell teremteni, amely az emberi agyhoz hasonlóan gondolkozik.

Ez bizony nagyfokú egyszerűsítés – akár emberi, akár gépi intelligenciát nem lehet egy skálán jobbnak vagy rosszabbnak értékelni. Vannak emberek, akiknek kiemelkedő a memóriájuk, másoknak a logikai érzéke kitűnő, vannak, akik érzelmi képességükben egyedülállóak, vagy szemük, hallásuk kivételes.

Hasonlóan a mesterséges intelligenciának is lehetnek erősségei és gyengeségei. De főként: miért gondolnánk arra, hogy utolérjük az emberi intelligenciát, amikor a mesterséges hamarosan maga mögött hagyja? Tud ember egy szövegbekezdést a másodperc tört része alatt 300 nyelvre lefordítani? Képes-e arra, hogy járművével a forgalomban haladva folyamatosan elemezze azt, és kiválassza az optimális utat?

A mesterséges intelligenciát alkalmazó gépek egyre több területen hagyják maguk mögött az emberi agyat. Elsősorban azok, amelyek nagy mennyiségű adatot dolgoznak fel. Ebből eredően a jövőt várhatóan az jelenti, hogy a rendszereket

A vád tanúja – a mesterséges intelligencia ítéletei
Egy Reed Lawlor nevű amerikai ügyvéd már 1963-ban megjósolta, hogy a számítógép pár éven belül nagy segítséget fog jelenteni a jogászoknak. Napjainkban már szinte ítélkezni is tud.
adott területeken való alkalmazásra fejlesztik, olyan gyors algoritmusokkal, amelyek egyre nagyobb mennyiségű betáplált adat gyors felhasználására képesek.

Ennek egyik előfutára például a Google, amely páratlan adattárából a sok tízmillió használónál képes egyénre szabva mozgatni a hirdetéseket, tartalmakat. (Medium)

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo