Nőnek a helyreállítási költségek az informatikai piacon

Évről évre többet költenek a vállalkozások a kiberbiztonságra (tavaly 56%, míg idén már 63%), ennek ellenére nőttek a gyakori kiberincidensek költségei – derül ki a Kaspersky Lab és a B2B International kutatóintézet közös tanulmányából. Az „Informatikai Biztonság: költségközpont vagy stratégiai befektetés? című tanulmány szerint a legnagyobb kiadásokat a harmadik fél által okozott kiberesemények jelentik bármely méretű cég életében. Ez azt jelenti, hogy egy cégnek nemcsak a saját kiberbiztonságára érdemes odafigyelnie, hanem partnereik, alvállalkozóik informatikai biztonságának is megfelelőnek kell lennie.

Az idei tanulmány rámutat a fejlesztések fontosságára a számítógépes biztonság kapcsán, és úgy tűnik, világszerte törekednek a cégek az IT részlegek költségeinek növelésére. Néhány nagyvállalat esetében ez a teljes büdzsé akár negyedét is elérheti (23%). Míg a biztonság úgy tűnik, hogy nagyobb szeletet kap az informatikai költségvetés tortájából, de maga a torta egyre kisebb. Ez abból is látható, hogy egy átlagos IT biztonsági költségvetés egy vállalkozásnál a tavalyi évben kb. 6,6 milliárd forint (25,5 millió dollár), míg ez idén kb. 3,5 milliárd forint (13,7 millió dollár) volt.

Kép: Kaspersky Lab

Ez aggodalomra adhat okot, különösen, ha figyelembe vesszük a tényt, hogy egy káresemény helyreállítási költsége nem csökken, inkább folyamatosan nő. Idén a kkv-k átlagosan kb. 22,6 millió forint (87.800 dollár) veszteséget könyvelhettek el kiberincidensenként, Ellenben tavaly ez az összeg némileg kevesebb, kb. 22,3 millió forint (86.500 dollár) volt. Nagyvállalatoknál nagyobb összegeket látunk: tavaly kb. 222 millió forintot (861.000 dollár), idén már kb. 256 millió forintot (992.000 dollár) költöttek egy eseményre átlagosan.

Az IT biztonság költségvetésének növelése csak egy része a megoldásnak, mivel szinte hihetetlen módon a legtöbb veszteséget a partnereket, alvállalkozókat érintő kibertámadások és/vagy biztonsági hiányosságaik okozták.

A magyarok féltik autóikat a hackerektől
A magyar autótulajdonosok 90 százaléka lehetségesnek tart egy autós hackertámadást, derül ki az NRC Kft. és az NNG Kft. közös kutatásából. A 18–59 éves lakosság több mint fele (55 százalék) szerint ráadásul a hackerek a jövőben még komolyabb veszélyt jelentenek majd az autósokra nézve.
Amint egy cég vagy egy szervezet hozzáférést biztosít az adataihoz vagy az infrastruktúrájához egy külső félnek, bárhol is vannak hiányosságok, az mindkét fél hálózatára befolyással lesz. Ez a kérdés kulcsfontosságú, mivel világszerte a kormányok új jogszabályok bevezetésén dolgoznak, amelyek megkövetelik a szervezetektől a személyes információk megosztásának szigorítását.

„Azok a kiberbiztonsági incidensek, amelyek harmadik féltől származó hiányosságok miatt következnek be, óriási hatással bírnak minden cég költségvetésére. Akár kétszeresére is nőhet a vesztesége annak a cégnek, hiába tesz jelentős IT beruházásokat. Ez egy világméretű kihívás – hiszen a fenyegetések gyorsan terjednek, míg a vállalkozások és a kormányok, jogszabályok folyamatai lassúak.” – magyarázta Alessio Aceti, a Kaspersky Lab Nagyvállalati Részlegének vezetője.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo