Ősöreg PC-kről egyből felhőre ugranak a kkv-k

Öt évnél is idősebb a kkv-k által használt PC-k átlagéletkora. A cégek többsége cserélni tervezi elöregedett eszközeit, de nem PC-kre: a kkv-k egyre inkább az új generációs szolgáltatások irányába mozdulnak el. Hódító útra indultak a tabletek és a más mobileszközök is.

Kihagynak egy lépcsőfokot, és egyből a legmodernebb technológiát alkalmazzák a kkv-k – Kép: Pixabay

Van még hová fejlődniük a kkv-knak informatika terén! A gazdasági válság által még jobban sújtott vállalati kör az utóbbi években ugyanis nem nagyon foglalkozott vállalkozása számítógépes hátterének a megújításával. A Magyar Telekom felmérése szerint a kkv-k 42 százaléka öt évnél is régebbi gépmatuzsálemeket használ. A spórolás állhat annak a hátterében is, hogy ezeknek a cégeknek a 41 százaléka ingyenes levelező rendszert használ. A kutatók számításai szerint egy átlagos hazai kkv a költségeinek ma csupán 1,8 százalékát fordítja informatikára. Ennél valamivel többet, 3,3 százaléknyit költ távközlési szolgáltatásokra – írta együttműködő partnerünk, a Bitport.hu. Az elkövetkező időszakban azonban a régóta halogatott fejlesztéseket tervezi behozni a vállalkozások többsége, méghozzá a következő években nem egyszerűen az eszközök megújítása, hanem filozófiaváltás várható.

Az újfajta szolgáltatások köréből a leglátványosabb fejlődésre a cloud területén lehet számítani. A kkv-knak jelenleg 11 százaléka használ valamilyen felhőszolgáltatást, a mikrovállalkozóknál ez a mutató viszont alig 2 százalék – derül ki a Bellresearch kutatásainak eredményeiből.

A felhő alapú szolgáltatások közül legdinamikusabban a jövőben is az e-mail szolgáltatások, a CRM és értékesítést támogató szolgáltatások, a szerverkapacitást kínáló szolgáltatások igénybevétele növekszik. Ezeket követik a különböző felhő alapú pénzügyi, humánerőforrás és számlázási rendszerek igénybevétele, majd a biztonsági, hálózati és rendszerkiszolgáló szolgáltatások, valamint az irodai szoftverek. Az érdeklődés ezek iránt nem véletlen, mert havidíjas konstrukcióban vehetők igénybe, ráadásul a használatukhoz szükséges infrastruktúrával együtt.

Most kezdődik csak igazán a kütyüforradalom
2018-ban a globális internetforgalom meghaladja majd az 1984–2013-ig tartó időszak összesített forgalmát. Az internet történetében először az adatforgalom túlnyomó részét már nem a személyi számítógépek (PC), hanem más internetes eszközök fogják generálni.
Hódít a kis képernyős mobilnet

A  kisvállalkozások több mint a 90 százaléka vezetékes internetet használ. A mikrovállalkozásoknál ez az arány jóval alacsonyabb, mindössze 44 százalék. Náluk ugyanakkor gyakran előfordul, hogy az internet-előfizetés magánszemély nevén van, és azt használja a vállalkozásban is.

Leginkább az internetes eszközök területén történt az utóbbi időben érdemi elmozdulás, mégpedig a kis képernyős mobilnet irányába. Ez egyértelműen az okostelefonok és a tabletek üzleti szférában való terjedésének köszönhető. Az új technológiai lehetőségeknek, például a 4G-nek és az okos eszközöknek köszönhetően óriási robbanás előtt áll a mobilinternet. Ez a kis- és középvállalati szektort sem kerüli el. A tendencia első jelei már 2013-ban is láthatóak voltak.

A kkv-szektor körében is egyre elterjedtebbek az okostelefonok. A kkv-k kétötöde rendelkezik legalább egy céges okostelefonnal, miközben készülékhez kapcsolódó adatcsomaggal némileg kevesebben: hozzávetőlegesen minden harmadik cég vesz igénybe ilyen szolgáltatást. Tavaly ugrásszerűen megnőtt a kisvállalkozások tulajdonában lévő tabletek száma is, a mikrovállalkozások 5, a kisvállalkozások 18 százalékának van már táblagépe.

Jövőre több mobil lesz, mint ember
2015-ben a mobil-előfizetések száma meghaladja a Föld lakosainak számát az Ericsson új Mobilitási Jelentése szerint, de közeleg a gépek internetének kora is.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo