Sufnituninggal szaladnak neki a világpiacnak a magyar cégek

A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) többsége árbevételének kevesebb, mint 1 százalékát fordítja infokommunikációra, miközben minden második vállalkozás szerint az informatika képes támogatni a céget az üzleti kihívásokban. Ha van is fejlesztés, azt egy családtag tuningolja össze – derül ki a Telekom felméréséből.

Kép: Flickr/perspecsys

A Telekom megbízásából a BellResearch által végzett reprezentatív kutatás arra is rámutat, hogy a professzionális infokommunikációs szolgáltatások helyett a cégek az informatikai problémákat házi megoldásokkal, a témában valamennyire jártas ismerőseik bevonásával próbálják meg kezelni. A felmérés szerint az IT üzemeltetést a vállalkozások nagy többsége házon belül oldja meg, kisebb vállalkozások esetében a cégvezető végzi, míg nagyobb kkv cégek esetében már van dedikált informatikai vezető vagy munkatárs. Nem utasítják el a felhő alapú digitális szolgáltatásokat, de még kevesen fizetnek ezekért. A megkérdezettek fele hajlik arra, hogy az összes számukra szükséges informatikai, távközlési szolgáltatást ugyanattól a szolgáltatótól vegye igénybe.

Honlapot a számítógéppel rendelkező kisebb cégek 40 százaléka működtet, a nagyobb kkv-k-nál pedig 68 százalék az arány. Sok weblapot ugyanakkor kolléga vagy családtag hozott létre. A számítógéppel rendelkező vállalkozások harmadának van saját közösségi oldala.

Egy százalék

Nem a jövő az AI-forradalom
Sokunk jövőbeli lehetőségként gondol a mesterséges intelligenciára, holott vívmányait már évek óta használjuk, és azok egyre inkább hatással lesznek életünkre. A mesterséges intelligencia áll például a Volkswagen emissziós botránya hátterében.
A hazai kis- és középvállalkozások döntő többsége használ munkája során valamilyen kommunikációs és informatikai eszközt, ám ez utóbbira jelenleg még korlátozottan költenek vagy tudnak költeni. A Magyar Telekom tapasztalatai szerint egy átlagos kkv e téren is rendkívül árérzékeny, az árbevételének mintegy 1 százalékát fordítja informatikára. A vállalkozások közel egyharmada – hacsak nem muszáj – egyáltalán nem költ informatikai szakemberre, hanem valamelyik munkatársra bízza rá a terület feladatait, illetve kisebb részüknél barát, esetleg családtag segít azok fenntartásában. Ezzel szemben a közepes méretű cégek esetében már 20 százalék körüli azoknak a száma, amelyek IT szolgáltatóra bízzák az informatikai feladatokat.

„A vállalkozások digitalizációja növeli a hatékonyságot, és valamelyest orvosolhatja a munkaerőhiányt is, ám sok cég vezetése a modern megoldásokkal ismeretek hiányában nem is számol” – közölte Lakatos Péter, a Telekom kis- és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese. Annak ellenére, hogy a kisvállalkozások megfontolják az informatikai és telekommunikációs kiadásokat, tisztában vannak a fejlett IT-rendszerek előnyeivel: közel 50 százalékuk belátja, hogy a jó informatikai háttér segítséget jelenthet az új ügyfelek szerzésében, a technikai lépéstartásban és a költséghatékonyság növelésében éppúgy, mint a versenyképesség javításában, és már a magyar vállalkozások több mint 15 százaléka használ valamilyen modern, fizetős felhő alapú informatikai megoldást.

Digitális darwinizmus: aki lemarad, kimarad
A magyar cégvezetők radikális változásokat várnak a digitalizáció hatására, de a legújabb technológiák átvételében még nem jeleskednek, például csak a hazai vállalatok alig fele alkalmazza a big data-analitikát – derült ki a GE legfrissebb kutatásából.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo