Ugyanannyi robot lesz, mint ember

Körülbelül 30 évvel ezelőtt indult hódító útjára a személyi számítógép, amely átalakította a társadalmunkat és az életünket. A Kaspersky Lab szakértői úgy döntöttek, hogy e jeles évforduló alkalmából a messzi jövőbe tekintenek, és elképzelik, merre fejlődik majd az információtechnológia, hogyan változtatja meg az életünket 2045-ben, 30 év múlva.

Kép: Pixabay

“Az IT fejlődésének jelenlegi üteme megnehezíti, hogy pontos jóslatokba bocsátkozzunk arról, hol leszünk évtizedekkel később. Azonban az egyértelmű, hogy a technológiáink évről évre intelligensebbek lesznek, és az embereknek, akik használják őket, tartaniuk kell velük a lépést. Abban biztosak lehetünk, hogy a kiberbűnözők továbbra is megtesznek majd mindent azért, hogy a saját rosszindulatú céljaik megvalósítására használják fel az új IT fejlesztéseket” – mondta Alexander Gostev, a Kaspersky Lab vezető biztonsági szakértője. “Ugyanakkor azt leszögezhetjük, hogy bárhogyan is néz majd ki a világunk 30 év múlva, a kényelmünket és biztonságunkat most kell megalapoznunk. A technológia nem más, mint egy eszköz, és csak rajtunk áll, hogy jóra vagy rosszra használjuk.”

Robotok mindenhol

Valószínűsíthető, hogy hamarosan a világ lakosságának éppúgy tagja lesz több milliárd ember és több milliárd robot is, utóbbiak végzik majd a nehéz rutinmunkák nagy részét. Az emberek azon dolgoznak majd, hogy a robotok szoftvereit fejlesszék, és az IT iparág a robotoknak szánt programokat fejlesztő cégeknek ad majd otthont, mint ahogy most a felhasználók számára letölthető és telepíthető alkalmazások fejlesztésével foglalkozik.

Gépiesített emberek

A robotok és az emberek közötti határok egy bizonyos mértékig elmosódnak. A transzplantációk során elektronikusan vezérelt mesterséges szerveket és protéziseket fognak használni. A nanorobotok a testben utaznak majd, hogy a gyógyszereket közvetlenül eljuttassák a beteg sejteknek, vagy mikrosebészeti beavatkozást hajtsanak végre. Speciálisan telepített érzékelők fogják figyelni az emberek egészségi állapotát, és a kapott adatokat egy olyan felhő alapú tárolóba továbbítják, amelyhez a háziorvosnak hozzáférése van. Mindez a várható élettartam jelentős megnövekedéséhez vezethet.

Sci-fi a földeken
Vezető nélküli traktorok szántják a földeket, elvetik a magot, műtrágyáznak, permeteznek, betakarítanak, vagy milliméterpontossággal ültetvényt telepítenek. Amikor elvégezték az adott feladatot, kiállnak a terület határára, és megvárják a gazdát, aki hazakormányozza a traktort. Bár még nem általános az emberi erőforrás nélkül közlekedő munkagép, az ezt lehetővé tevő M2M technológia már számtalan módon teszi hatékonyabbá a mezőgazdasági munkákat.
Okos otthonok

Az emberek olyan okos otthonokban laknak majd, ahol a legtöbb kényelmi szolgáltatás automatizáltan fog működni. A házat irányító szoftver gondoskodik majd az energia, a víz, az élelmiszer és az egyéb kellékek fogyasztásának méréséről és pótlásáról. A lakóknak csak arra kell ügyelniük, hogy legyen elég pénz a bankszámlájukon a kiadások fedezésére.

Hiperintelligencia

Végül a digitális alteregóink teljes mértékben kialakulnak egy különálló, globális infrastruktúrában, amely képes az önszabályozásra és részt vesz a bolygó életének irányításában. A rendszer kicsit hasonlóan fog működni, mint ma a TOR hálózat – a legaktívabb és leghatékonyabb felhasználók kapnak majd moderátori jogokat.  A rendszer úgy lesz kialakítva, hogy elossza az erőforrásokat az emberek között, megakadályozva a fegyveres konfliktusokat és más, az embereket veszélyeztető akciókat.

Gyors és olcsó 3D nyomtatás

Nem csak a fárasztó házimunkáktól szabadulunk meg, bizonyos termékek gyártására sem lesz szükség többé. A 3D nyomtatók lehetővé teszik számunkra, hogy megtervezzük és megalkossuk, amire éppen szükségünk van, a háztartási eszközöktől és ruháinktól kezdve egészen az otthonunkat alkotó téglákig.

Nem lesz többé számítógép

Bár a PC volt az, amely elindította el az egész IT-robbanást, 2045-re feltehetőleg csak múzeumokban fogjuk viszontlátni. Hogy pontosabbak legyünk, nem egyetlen eszközre lesz szükségünk az adatok feldolgozásához – mert gyakorlatilag ezt csinálja a számítógép. Szélesebb felhasználási körű okos eszközök állnak majd a rendelkezésünkre, és ezek a kütyük fokozatosan átveszik  majd a mai PC szerepét. Például a pénzügyi elemzéseket egy olyan szerver végzi majd, amelyet egy, az elektronikus dokumentumokkal foglalkozó szervezet irányít, nem pedig egy könyvelő a személyi számítógépen.

Technofóbia

Mindazonáltal nem mindenki lelkesedik majd az új, robotikus világért. Új ludditák jelenhetnek meg, akik ellenzik az okos otthonokat, az automatizált életmódot és a robotokat. Az IT fejlesztések ellenzői el fogják kerülni az okos rendszerek, berendezések és a robotok használatát, és nem rendelkeznek majd digitális identitással.

GÉPEK HÁLÓZATA VÉD MEG MINKET
A gépek közötti kommunikáció fejlődése egészen utópisztikus dolgokat tett reálissá, persze hogy a végtelen lehetőség közül végül mi terjed el a piacon, az attól is függ, hogy mire lesz igény. A biztonságtechnika az a terület, ahol az innovatív technológia a mindennapi életet valóban jobbá és nem csak trendibbé teszi.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo