Vége a céges mobil korának?

A Gartner piackutató cég globális felmérésének eredményei szerint a vállalatok közel kétötöde kíván felhagyni azzal a gyakorlattal, hogy céges infokommunikációs eszközökkel látja el alkalmazottait. Vagyis vége lehet a céges telefonok és laptopok korának.

Kép:PP archív

A Gartner szerint a jövő útja, hogy a dolgozó saját magának veszi meg okostelefonját, tabletjét, és a cég csupán a használati (előfizetési) költségekbe száll be kisebb-nagyobb mértékben. A jelenségnek külön neve is van már, angolul Bring Your Own Device, rövidítve BYOD. Az okostelefonok tömeges elterjedésével, illetve a tarifák fokozatos csökkenésével ugyanakkor arra is számítani lehet, hogy a céges hozzájárulások mértéke is mérséklődni fog.

A Gartner szakértőinek egyik fő érve a céges tulajdonban lévő készülékeket előnyben részesítő gyakorlat megváltoztatása mellett, hogy a munkavállalók számos esetben használják privát célra vállalati kommunikációs eszközeiket. Ráadásul ennek a fordítottja is gyakran előfordul: hiába a céges telefon, laptop, sokszor a mellette párhuzamosan használt privát eszközön is végeznek munkát. Ez az összevisszaság nagyon komoly fenyegetést jelenthet adatbiztonsági szempontból.

A saját eszközök használatát a dolgozók is preferálják és a munka hatékonyságát is növeli. Emellett a másik nagy előnye az, hogy – mint azt felmérések mutatják – növekszik az alkalmazottak saját munkájukkal való elégedettsége is. Ráadásul a privát életben megszokott eszközök munkahelyi használata a betanulási időt is csökkentheti.

A Gartner szerint a jövő útja, hogy a dolgozó saját magának veszi meg okostelefonját, tabletjét
Új módszer, új veszélyek

Ez a megközelítés alapvetően megy szembe az eddigi szigorú, teljes informatikai infrastruktúrát központilag ellátó gondolkodásmóddal, ezért újfajta biztonsági intézkedéseket is igényel. Ha a dolgozók ugyanazt a gépet használják a munkában, amin este közösségi oldalakra csatlakoznak, online játékokat játszanak vagy éppen torrent oldalakat használnak, az számos új veszélyt, eddig nem létező támadási felületet jelent a céges adatok ellen is. A professzionálisan védett, biztonságos vállalati környezetből kikerülve az adatok sokkal könnyebb prédává válnak. A gyakran hordozott eszközöket útközben ellophatják, tulajdonosaik elveszíthetik azokat, így a céges adatok illetéktelenek kezébe kerülhetnek, illetve könnyen vírusok és egyéb kártevők áldozataivá válhatnak, amelyek aztán pillanatok alatt megfertőzhetik a vállalat hálózatát és gépeit is. Ráadásul a megosztó oldalakhoz például szinte minden biztonsági kaput ki kell kapcsolni, ami viszont az ugyanazon az eszközön lévő érzékeny adatokhoz való hozzáférést is megkönnyíti.

Itt olvashatja tippjeinket a zökkenőmentes váltáshoz!

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo