Wi-Fi volt, van, de lesz is?

Megéri vajon a Wi-Fi-s technológiákba invesztálni, érdemes terveznünk vele? A válasz határozott igen! Szakértőnk most induló cikksorozatával segíteni szeretnénk a kis- és középvállalkozásoknak, hogy a sikerük ne a Wi-Fi-n múljon.

Tóth Bence - Kép: Magicom

A világ és ezzel együtt a munka világa is állandóan változik. Az üteme vagy az iránya erősen függ attól, hogy milyen szemüveg inerciarendszerén keresztül nézzük, de az megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a munkavégzés módja öles léptekkel kerül új alapokra, amiben elévülhetetlen szerepe van a technológiai fejlődésnek és azzal kéz a kézben járó mobilitásnak.

Kevesebb, mint egy évtized alatt a technológiák előrehaladtával a tabletek, okostelefonok, laptopok támogatásával az emberi produktivitás sokszorozódik, ezáltal a munkavállalók elérhetősége sok esetben 0–24 órára változott. A fejlődésnek hála, már nem nekünk kell az irodába beköltözni, hanem az iroda költözik be hozzánk, hódít az atipikus foglalkoztatás.

A hagyományos értelemben vett asztal-szék munkaállomások a végzett feladat típusától vagy a munkavállaló személyiségétől függően transzformálódnak. Az ölünkbe hullott a lehetőség, hogy a magunknak kedvező terepre vigyük ki a ránk váró kihívást.

Mindennek ellenére a dolgozóknak szükségük van irodára. Továbbra sincs elegendő biztonságos hálózatos elérhetőség, jó minőségű, stabil munkavégzésre alkalmas Wi-Fi. Töméntelen mennyiségű dokumentumot továbbra sem digitalizáltak még. Ezeket még mindig a hagyományos értelemben vett iroda biztosítja.

Többet ad a design, mint hinnénk
 A Leitz tavalyi „A Munka ott van, ahol a munkavállaló” című tanulmányából kiderül, hogy a dolgozók 4 fő csoportba sorolhatók a munkastílusuk alapján. A legnagyobb csoportot a „pillérek” alkotják, akik munka közben leginkább az íróasztalukhoz kötődnek, őket követik a „vándorok”, akik sokat mozognak az iroda közvetlen közelében, a „felfedezők” már rendszeres utakat tesznek meg az irodán kívül, az „úttörők” pedig csak nagyon ritkán tartózkodnak az irodában.
Mobil kommunikáció terén is rendíthetetlen a forradalom, a GPRS WAP-tól egy szempillantás alatt érkeztünk meg a 3G, 4G világába, az ajtóban pedig itt fészkelődik az 5G. Sokat ígér, még többet sejtet, de a biztos pont továbbra is az ügymenet során a Wi-Fi maradt, ha megbízható vezetéknélküli internetes elérésre van szükségünk.

A Wi-Fi-vel továbbra is számolnia kell mindenkinek, irodán belül pedig megkerülhetetlen technológia, ami még hosszú éveken keresztül biztos alapja lesz az online munkavégzésnek. A digitális világ által biztosított előnyöket csak azok a piaci szereplők élvezhetik majd teljeskörűen, akik gondoskodnak a megfelelő minőségű infrastruktúráról. A folytatásban ennek a kialakításához nyújtunk majd segítséget.

Tóth Bence

projekt menedzser

[email protected]

Wi-Fi szabványok: amit tudnod kell
 Az évek alatt kialakult eltérő Wi-Fi-technológiák szabványosítását az IEEE (Institute of Electrical and Electronics Engeneers) végezte, a szabvány pedig a 802.11-es elnevezést kapta
  • • A 802.11 az IEEE-nek a vezetéknélküli hálózatokra vonatkozó eredeti specifikációja. A 2.4 GHz-es ISM sávban (ISM-sáv: a világ legtöbb pontján díjmentesen igénybe vehető frekvenciák) működik, napjainkra a 802.11b gyakorlatilag kiszorította.
  • • A 802.11a szabvány az 5 GHz-es sávban működik, ami Magyarországon licenszdíjköteles frekvencia, így kevésbé elterjedt.
  • • A 2.4 GHz-es ISM sávban működő 802.11b szabvány a legelterjedtebb, ezzel a maximálisan elérhető sebesség elméletben a 11 Mbps, de a valóságban ez körülbelül 5.5 Mbps.
  • • Az előzőnél nagyobb sebességre képes, de szintén a 2.4 GHz-es ISM sávban működik a 802.11g Wi-Fi szabvány, és szintén elterjedt hazánkban. Itt az elméletben elérhető maximális sebesség 54 Mbps, ami a gyakorlatban 16-17 Mbps-t jelent.
Viszonyítási alap lehet egy otthonra megvásárolható adsl, aminek általában 512 Kbps a letöltési sebessége, tehát a b-s szabvány ennek a 11-szeresére képes. A Wi-Fi-eszközök legtöbbje 2.4 GHz-en kommunikál, így figyelembe kell venni a frekvencia sajátosságait, valamint a termékek általában optikai rálátást igényelnek a megfelelő működéshez. – Hungarian Wireless Community

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo