13 milliárd munkahelyteremtésre! Részletek itt!

Az idén a kis- és közepes vállalkozások számára a tavalyihoz hasonló összegű, 13 milliárd forintos támogatási forrás áll rendelkezésre új munkahelyek teremtésére. A kormányzati tervek szerint ebből a támogatásból 1100-1200 vállalkozásnál várhatóan 6500 új munkahely jön létre 2014-ben, és további mintegy 12 ezer már meglévő munkahelyet is meg lehet őrizni.

Tizenhárom milliárd munkahelyteremtésre - Kép: Pixabay

A pályázati feltételek a múlt évihez hasonlóak, a kiírás az érdeklődők számára az interneten már hozzáférhető. A pályázatokat a beruházás helye szerinti kormányhivatal munkaügyi központjához lehet benyújtani február 14-ig, azok támogatásáról április 4-ig születik miniszteri döntés - közölte Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek rész, amelyek a támogatást igénylő beruházást még nem kezdték el, ám azt 2104 november 30-ig befejezik. Vállalják, hogy a támogatással legalább két, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesítenek munkahelyet, és a már meglévő és az újonnan felvett munkavállalókat a beruházás befejezése után még legalább két évig foglalkoztatják, a támogatással létrehozott kapacitást pedig három évig működtetik.  A vissza nem térítendő támogatás keretében új gépek, berendezések, műszaki eszközök, technológiák beszerzésének, valamint új létesítmények építésnek költségei számolhatók el. (A 13 milliárd soknak tűnhet, de a munkahelyteremtés egyébként még mindig olcsóbb, mint a közmunka.)

Munkavállalónként az alaptámogatás 1,5 millió forint. Ez az összeg maximum 3 millió forint lehet összesen új munkahelyenként. A támogatás összege akkor növekszik, ha az új munkahelyen a vállalkozás nyilvántartott álláskeresőt, vagy roma munkavállalót alkalmaz, vagy a vállalkozás hátrányos helyzetű térségben, illetve szabad vállalkozási zónában működik. A pályázati összeg maximuma 120 millió forint lehet, de ez tovább növekedhet, amennyiben a beruházás például hátrányos helyzetű térségben, régióban valósul meg.

A pályázat alapján csak induló beruházás támogatható. A pályázatokat a beruházás helye szerinti fővárosi/megyei kormányhivatal munkaügyi központjához 2014. január 9-től 2014. február 14-ig lehet benyújtani a pályázati dokumentációban meghatározott feltételek szerint.

Pályázatok beküldési határideje: 2014. január 9-től 2014. február 14-ig.

A pályázati dokumentáció listája (Word):

Pályázati felhívás

Útmutató

Mellékletek

1. sz. melléklet

2. sz. melléklet

Adatlapok

1. sz. adatlap

2. sz. adatlap

3. sz. adatlap

4. sz. adatlap

Nyilatkozatok

Tájékoztatók

1. Hatósági szerződésminta

2. Hátrányos helyzetű települések listája

3. Kedvezményezett kistérségek listája

4. Kedvezményezett kistérségekhez tartozó települések listája

5. A szabad vállalkozási zónák települései

6. EK Szerződés, 1. melléklet, mezőgazdasági termékek

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo