2017-ben a cégeknek irány: a Social Media

Ma már egyetlen cég, bármely területen is tevékenykedik, nem hagyhatja figyelmen kívül a közösségi oldalak erejét – hangsúlyozták a szakemberek a Piac & Profit által rendezett „Social Media – 2017” konferencián.

Social Media, ahol a látvány, a személyesség, az érzelmekre hatás mindent visz. A fiatalokat már csak ott szólíthatjuk meg. Minden ügyfél, vevő benne van a közösségben. A közösségi média a legjobb értékesítési felületté vált. Facebook, Instagram, YouTube, Messenger, Viber, Twitter, Linkedin, Snapchat, bloggolás, chatbot, SEO stb. Melyiket hogyan, mire használjuk, ha bevételnövelésben, márka- és kapcsolatépítésben gondolkodunk? Kis- közép és nagyvállalati döntéshozóknak, értékesítési és marketingvezetőknek, kommunikációs szakembereknek tartott  több mint háromszáz érdeklődő által kísért, óriási sikerű konferenciát a Piac & Profit.

A Facebook felhasználói közönsége népesebb, mint bármely más ország, hiszen több mint kétmilliárd ember tagja a legnagyobb közösségi oldalnak. Ezért ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni ezeknek a felületeknek a jelentőségét” – mondta Kulcsár István Róbert, a Shoprenter Kft. vezető tanácsadója.

Lévai Richárd, az RG Stúdió marketing vezetője információkban és számadatokban gazdag előadásában fejtette ki, hogyan lehet irányított kommunikációt végezni a hirdetésekkel a közösségi médián a különféle vásárlói szegmenseknek.

„A munkatársak megkeresése és bevonzása sem működik a social media nélkül. Ma már egy álláshirdetés nem csak szövegből áll, hanem különféle (fotó, videó, 360 fotó és videó) kommunikációs felületeken zajlik. A „Hol dolgoznál legszívesebben” kérdésre a munkáltató saját magát és a céget, munkatársakat is bemutató élő videóval válaszol. Így lehet hiteles és vonzó” – hangsúlyozta előadásában Horváth Ádám chief sparkle officer és Zvezdovics Anita chief fizz officer, a Brandfizz Employer Branding képviseletében.

Bártfai Balázs, a Netlight Consulting Kft. Ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Messenger és a chatbotok immár önálló üzleti felületként alkalmasak is az ügyfélélmény emelésére, egyben jó lehetőséget kínálnak a célközönség szegmentálására. Ezek az eszközök segítenek megtudni, összegyűjteni, mit akarnak a felhasználók. A Chatbot a jövő automatizált ügyfélszolgálatának alapja” – emelte ki a szakember.

Mészáros Róbert branding tanácsadó, a BrandBirds vezetője azt hangsúlyozta, hogy a márka nem egyenlő a dizájnnal vagy az ismertséggel. Őszinteség és a személyesség nélkül nincs izgalmas kreatív tartalom. A felhasználó a brand mögött álló arcokhoz, személyekhez kötődik.

Hanyatlik a blogolás? – tette fel a kérdést Juhász György a DIMSZ tartalommarketing tagozatának elnöke, a Tartalomgyár Kft. Ügyvezetője. Az internetes tartalmakban egyre inkább elmosódnak a határok. A blogot még mindig tekinthetjük alapvetőnek a tartalommarketingben, de egyre fontosabbá válik az érzelemkeltés, és a felhasználók által generált tartalom, „A szöveg háttérbe szorul, a videó, az infografika válik a mindennapok megjelenési formájává” – mondta.

Novák Ferenc, a Neo Interactive business unit leadere a felpörgőben lévő chatmarketing lehetőségeit vázolta fel, melyben fontos szerepet játszanak a marketinget automatizáló chatbotok, valamint a Viber, mint külön felület.

Social média: ma már kihagyhatatlan
Ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni a közösségi kommunikációs csatornák erejét, hiszen a Föld lakosságának csaknem fele jelen van valamelyik közösségi oldalon és 93 százalékuk, mielőtt bármit is vásárolna, ezeken keresztül tájékozódik a kiválasztott termékről.
Az FB kommunikációban nem tekinthetjük az ügyfeleket homogén csoportnak, csak azért, mert valamennyi FB felhasználó. mindenki másként gondolkodik, ahhoz kell alkalmazkodni. Ez pedig tartalmi és formai változatosságot követel meg. „Izgalmasan, változatosan kell posztolni Jó kommunikációval, hirdetéssel megtámogatva” - vélekedett Müller-Váczi Lívia, az RG Stúdió Senior online marketing menedzsere.

Farkas Zsolt, a 7Digits Growth Marketing Ügynökségtől a hashtagelés rejtelmeibe avatta be a konferencia résztvevőit. A hashtagek okos, átgondolt megválasztása nélkül már nem lehet érvényesülni az Instagramon.

Bedy Krisztina, az Avantgarde PR ügyvezető igazgatója a vizuális tartalmak titkait elemezte, melyek a neten leginkább feltűnést keltő és leggyorsabban értelmezhető elemek. Többet és gyorsabban olvasnak ma infografikát, mint szöveget, és jobban is emlékezünk az illusztrált tartalmakra.

Ma már nem csak az új ügyfelek megszerzése, hanem a régi ügyfeleink megtartása is létfontosságú. Hoygan szerezhetjük meg az ügyfeleink hűségét remarketinggel és hogyan nyújthatunk kiváló ügyfélélmény a közösségi oldalakon – ezekre a kérdésekre válaszolt Kocsis Márk, az MTT Media üzletágvezetője.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo