2,9 milliárd jön agrár-válságkezelésre

Magyarország 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap az EU-tól válságkezelésre - nyilatkozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter telefonon az MTI-nek a döntést követően.

Nincs többé üzleti siker ESG nélkül?

Klasszis Talks&Wine - Fenntarthatóság a gyakorlatban: a szabályozástól a versenyelőnyig.

Jöjjön el és legyen Klasszisokkal jobb!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

Fazekas Sándor szerint ez komoly segítség a tejtermelők és sertéságazat számára. Emlékeztetett arra, hogy az unió 500 millió eurós támogatási csomagot különített el, ebből 420 millió eurót az adott tagországok kapták "nemzeti boríték" formában, a tejtermelésben mutatkozó árcsökkenés, az orosz embargó, valamint az aszály okozta károkra is figyelemmel.

Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatása abszolút értékben és arányaiban nőtt, hiszen most 2,9 milliárd forintot kapott, míg 2009-ben hasonló helyzetben 1 milliárd forintot. (Annál is jobban jártunk, mintha egyszerűen termelésarányosan osztották volna el a pénzt.) A szakminiszter elmondta azt is, hogy a közvetlen támogatásoknál az idén ősszel kifizethető előleg mértékét sikerült 50 százalékról 70 százalékra emelni.

A miniszter szerint mindez gyors és hatékony segítség. Ennek felhasználása többletforrást jelent a mezőgazdaság részére. Az agrárminiszterek keddi luxembourgi tanácsülésén döntöttek arról is, hogy 80 millió euró keret áll rendelkezésre a sajt, a sertéshús és a sovány tejpor magántárolásának támogatására, amit szintén felosztanak a tagországok között - mondta Fazekas Sándor.

A nehéz tejpiaci helyzet miatt az átmeneti nemzeti tejtámogatás egy részét is már idén, várhatóan a negyedik negyedévben folyósítják a termelőknek.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo