35 fölött érdemes átgondolni a cafeteriát

A cafetéria egyre népszerűbb a munkáltatók és a munkavállalók oldaláról is. A munkavállalói trend, hogy a leglikvidebb formákat igénylik, amivel egy kvázi fizetés-kiegészítést kaphatnak. Egy új és örvendetes trendként viszont, hogy egyre többen az önkéntes nyugdíjpénztárt is beválogatják a csomagba.

A hazai lakosság mintegy 71 százaléka véli úgy, hogy vélhetően az állami nyugdíj nem lesz elegendő ahhoz, hogy megéljen belőle. Ennek ellenére a megkérdezettek több mint 60 százaléka nem rendelkezik és nem is tervez nyugdíjcélú megtakarítást – derült ki az OTP Öngondoskodási Indexből. „Tehát az emberek fele úgy él, hogy azt mondogatja magának, majd csak lesz valahogy öregkorában” – emelte ki a felmérés kapcsán Nagy Csaba az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója a GazdaságTV-nek. Ugyanakkor az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár szerint bizakodásra adhat okot, hogy az elmúlt egy évben, a válság óta először növekedett a pénztári tagok száma és az eseti befizetések összege. „Trendfordulóhoz érkeztünk. Hiszen, ha csekély mértékben is, de emelkedett a tagjaink létszáma, amire a válság óta nem volt példa. Ráadásul az eseti befizetések összege is emelkedett 60 százalékkal, ami szintén azt mutatja, hogy a lakosság kezd ráébredni arra, hogy bizony az állami nyugdíj mellett szükség lehet egyéb bevételre is" - vélekedett Nagy Csaba.

A szakember szerint 35 éves kor felett mindenképpen érdemes váltani a fizetéskiegészítő cafeteriaelemekről a nyugdíjcélú megtakarításokra.

Figyeljünk a befektetésünkre

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás több különböző pénzügyi konstrukciót nyújt számunkra. Érdemes tehát ennek megfelelően tudatosan kezelni az ide befektetett összegeket. Az már mindenképpen eredményes, ha valaki rendelkezik pénztári tagsággal, hiszen ez azt jelenti, hogy gondol a jövőjére. Az már most jól látszik, hogy a hazai nyugdíjrendszer rövid időn belül jelentősen átalakul, és a jelenlegi formájában nem lesz fenntartható, viszont kevesen élnek a rendelkezésre álló lehetőségekkel.

Az önkéntes nyugdíjpénztár alapvetően hosszú távú befektetés, ami akár több tíz évet is jelent, attól függően, hogy ki mennyire van időben távol a nyugdíjtól. Ennek megfelelően érdemes rá odafigyelni, hogy az életciklusunknak megfelelő portfolió mellett döntsünk, itt pedig fontos szempont a kockázat mértéke is.

NYUGDÍJ: NAGYOT KASZÁLHAT, AKI IDŐBEN KAPCSOL
Hosszútávon jelentős összeg halmozható fel a nyugdíjbiztosításokkal, így megalapozható a megfelelő időskori életszínvonal. Minél korábban lát neki valaki az öngondoskodásnak, annál többet kap később, ráadásul az állami támogatás akár milliós nagyságrendű pluszt jelenthet.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo