5 tipp a hatékonyabb munkaterekért

Mára szerencsére a legtöbb vállalkozó számára egyértelmű, hogy az iroda kialakítására és berendezésére nem csak azért kell figyelmet fordítani, mert esetleg ügyfeleket, partnereket látunk vendégül (bár persze ez sem mellékes szempont), de azért is, mert a jól tervezett munkatér látványos hatékonyabbá teheti a folyamatokat és embereket.

Lássunk öt olyan trendet, amiket érdemes követni, hiszen a szakemberek szerint jobb teljesítményt és elégedettebb munkavállalókat hozhatnak a cégnek. Persze csak akkor, ha azokat hasznosítjuk, amelyek a saját cégünk folyamataihoz illeszkednek.

Ha kell együtt, ha kell, külön
Kép:TheShowroom

1. Közös munkaterek

A legnagyobb tech cégektől származik az a tapasztalat, hogy az innovációt ösztönzi, ha a dolgozók egy térben, nyitott irodában dolgoznak. Az ilyen munkatér ösztönzi a különböző részlegek, módszerek és szakemberek együttműködését, ami inspirálóan hathat minden félre így segíti az új ötletek megjelenését.

Létrehozhatunk olyan nagyon asztalokat és tereket, ahol a munkavállalóknak lehetősége nyílik a közös munkára és a spontán beszélgetésre is – afféle munkaközpontú társalgókról van szó. Az ötletelésre kitalált társalgókban fokozhatja a hatékonyságot, ha minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy a felmerülő gondolatok ne szálljanak el. Kerülhet ide írható fal, de akár nagyobb táblák is, hogy minden jó gondolatot közösen lehessen rögzíteni.

2. Privát terek

Igen, nem tévedtünk és szó sincs ellentmondásról. Nem csak közösségi, de privát terekre is ugyanolyan nagy szükség van az irodában. Ugyanis minden munkahelyen vannak olyan folyamatok, amihez elmélyült csöndre, vagy éppen néhány zavartalan megbeszélésére van szükség. Ha erre nincs lehetőség, az bizonyos feladatoknál egyértelműen rontja a hatékonyságot.

A privát szféra létrehozására számos különböző innovatív módszer is létezik. Lehet ez professzionálisan kialakított „telefonfülke” szerű, hangszigetelt kuckó, de akár csak néhány ügyesen és tudatosan elhelyezett térelválasztó polc is.

Ebben az irodában a dolgozók Post-It lapokból készítettek magunknak dekorációt. Nem is akármilyet...

3. Játékos terek

A legtöbb ember a munkahelyén elnyomja a könnyed, szárnyaló énjét, hogy inkább megbízhatónak és szakmainak mutatkozzon. Ez azonban sok szempontból a cégek számára nem előnyös, mert a kreativitásnak sem tesz jót. (Illetve az emberek nagy része alig várja, hogy kiszabaduljon ebből a szerepből a nap végén.) A munkavállalók a tapasztalatok szerint elkötelezettebben és kreatívabban dolgoznak kényelmes, változatos munkaterekben, illetve akkor, ha van lehetőségük a nap közbeni feltöltődésre. A nagy cégek speciális kényelmi berendezéseket és szolgáltatásokat építenek ki a céges kosárlabdapályától a pihenőszobákig, de persze egy kkv esetében erre kevéssé van lehetőség.

Olcsóbb és hatékonyabb is, ami zöldebb
A zöld gondolkodásmód bármely vállalkozásban elültethető és követhető, mérettől függetlenül. A kisvállalatok éppúgy meg tudják tenni a magukét a környezet megóvásáért, mint a nagyobb társak. Nem is kell hozzá sok, csak egy kicsivel jobban át kell gondolni az IT-források használatát.
Nem kell azonban teljesen lemondanunk róla. Tökéletes megoldást jelentenek a többfunkciós terek: a tárgyaló sarkában is elférhet egy, az elmélkedést segítő függőszék, és ha van parkoló az irodához, már csak egy lépésre vagyunk a saját kosárlabdapályától. Megoldás lehet az is, ha a meglévő funkciókat igyekszünk kissé játékosabbá tenni. A céges étkező könnyedén változhat bár- vagy bisztróhangulatú hellyé, ahol az ebédidőben tényleg feltöltődnek a kollégák.

A "zöldövezet" nem csak szép, hasznos is
Kép:Pixabay

4. Be a természettel!

Persze fontos hatni a bonyolultabb lelki folyamatokra, amelyekkel motiváltabbá vagy kreatívabbá tehetők a kollégák, de ne feledkezzük meg a legalapvetőbb, ösztönös igényekről sem, mint a rengeteg fény, a jó levegő vagy a természet közelsége.

A növények nem csak a levegő minőségét teszik jobbá az irodában, de megnyugtató támpontot jelentenek a szemnek is. Nagyobb befektetéssel akár egész zöld falakat lehet létrehozni (bár egy magyar startup munkájának köszönhetően talán hamarosan ez is bárki számára elérhető lesz), de ennél sokkal olcsóbban és nem kevésbé stílusosan telerakható egy iroda élő növényekkel. Egyes tanulmányok szerint a növények közelsége mérhető, 12%-os hatékonyságnövekedéshez vezet.

De nem csak az élő növények számítanak, hanem a térben felhasznált anyagok is. Ha az irodai munkánál sajnos elkerülhetetlen műanyagok mellett igyekszünk olyan természetes matériákat  beemelni a berendezésbe, mint az igazi fa, vagy akár a nyers, rusztikus tégla, az a kéznek és a szemnek, ezen keresztül pedig az agynak is felüdülés. Tudják, a változatosság gyönyörködtet – akkor is, ha ez még csak nem is tudatosodik bennünk.

5. Teret a vállalati kultúrának!

Fontos, hogy egy iroda közvetítse a cég kultúráját nem csak az esetleges látogatók, de a benne dolgozók számára is. Amellett, hogy a hivatalos arculatot jelenítjük meg, jó, ha teret kapnak azok a dolgok, amelyeket mi magunk fontosnak tartunk.

Fontos a cég üzenetében a fenntarthatóság? Ezt a kollégáknak is jobban át tudjuk adni, ha a cégben is szelektíven gyűjtjük a szemetet vagy amiből lehet, újrahasznosítottat használunk. Családbarát munkahelynek tartjuk magunkat? Legyen egy kis játszósarok, ha valamelyik kollégának egyszer-egyszer be kell hoznia a gyerekét. Legyünk büszkék a legjobb termékre, vagy az elért díjakra is! A kollégákra is hat, ha mindennap látják ezeket.

Fontos, hogy hagyjuk megjelenni a személyes tárgyakat, illetve adott esetben az egyes csapatok is kaphatnak lehetőséget arra, hogy magukra szabják a munkahelyüket. Ha teret adunk a kreativitásnak lehet, hogy sokkal olcsóbban lesz látványos az iroda, ráadásul a benne dolgozók is a magukénak érzik.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo