5+1 szokás, amivel kevesebbe kerül a bankolás

A bankokra nehezedő többféle, erős nyomás miatt jelentősen drágultak a céges bankszámlák díjai is. Némi tudatossággal viszont jelentős összegeket is spórolhatunk. A Bankráció.hu szakértői adnak ehhez tippeket.

Sokat spórolhatunk azzal is, hogyha megtaláljuk a tényleg a szokásainknak leginkább megfelelő bankszámlát. A céges bankszámla kalkulátor segít, hogy a lehető legkedvezőbb számlacsomagot válasszuk a cégünk számára akár a bankon belül, akár azon kívül - mondja Gergely Péter, a Bankráció.hu szakértője. A bankok szolgáltatásai között is számos módon választhatunk úgy, hogy kedvezőbb költségekkel kelljen számolnunk (ehhez itt talál tippeket). De a saját szokásainkkal is jót tehetünk a céges kasszának.

1) Fizessünk határidőre!

A nagyobb cégek számlakezelési rendszereikkel kicentizik a számlafizetéseiket. Ezt kisvállalkozóként is megtehetjük: az előre összekészített átutaláshoz rendeljünk hozzá teljesítési időpontot, így addig a pénz nálunk ketyeg és átmeneti szükség esetén még felhasználhatjuk.

2) Ne fizessünk be sárga csekket postán, sorbaállással

Bár a posta végre kezd leállni arról, hogy a sárga csekk befizetésért idegen bankfióki díjat kérjen el (helyette a kártyás vásárlás - általában ingyenes - díjáért rendezhetjük a sárga csekkes kötelezettségeinket) a posta helyett több alternatíva is rendelkezésre áll: befizethetjük kártyás vásárlás díjáért a nagyobb szolgáltatók saját internetes felületein vagy az iCsekk mobilalkalmazással, de akár át is utalhatjuk, vagy befizethetjük a kedvezményezett bankjának bármely fiókjában.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/kanate

3) Olcsóbb lehet a rendszeres átutalás az eseti helyett

Bankja válogatja, hogy így van-e, mindenesetre ha minden hónapban egy adott összeget utalunkvalahová, akkor olcsóbb lehet a rendszeres átutalást választani. A díjmegtakarítás mellett egy másik érv, hogy a tranzakció automatikus, nem kell figyelni rá a fedezet biztosításán túl. Ha az eseti átutalás nagyon drága, akkor még azt is helyettesíthetjük vele, hiszen akár az első teljesülés után is lemondható, bár ennek lehet külön díja. Ha pedig a havonta fizetett összeg változó, akkor tegyük be csoportos beszedésbe, amennyiben erre a kedvezményezett lehetőséget biztosít.

4) Még mindig a magyar bankszámláról utal külföldre? Vannak sokkal olcsóbb megoldások is.

Amennyiben külföldi átutalásokat forintszámláról fizetjük az még SEPA utalás esetén is méregdrága. Ha erről meg tudunk egyezni a számlát kibocsátó partnerrel, a pénzt küldjük el olcsó nemzetközi átutalással (pl. Transferwise), vagy PayPal segítségével. Az interneten kereshetünk más olcsó nemzetközi átutalási megoldást is, de ne felejtsük el egyeztetni a könyvelővel!

5) Készpénzt készpénzben, számlapénzt számlapénzben költsünk!

Egy vállalkozásnak mind készpénzben, mind bankszámlapénzben lehetnek bevételei. A legjobban akkor járunk, ha a készpénzes kötelezettségeket készpénzből, az átutalásos kötelezettségeket pedig bankszámláról teljesítjük, a kettő között pedig nem mozgatunk készpénzt, vagy csak minimálisat.

+1) Használjuk ki a magán vásárlások nyújtotta kedvezményeket a céges fizetnivalóknál is!

Ha tehetjük, akkor a céges költéseink során is használjuk a hűségkártyáinkat, visszatérítéses hitelkártyát a kedvezményekért. A magán bankkártyával fizetett céges számlákat a házipénztárból fizetettnek kell tekinteni, de ezt feltétlenül egyeztessük a könyvelővel is, mielőtt bevezetjük!

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo