Van, ami a válság hatásainak kiküszöbölésénél is bonyolultabb

A gazdasági válság hatásainak ellensúlyozásánál sokkal jelentősebb kihívás a magyarországi vállalkozások számára saját belső működésük átalakítása és racionalizálása. A sikerhez vezető egyik legfontosabb tényező tehát a vállalat belső életének újjászervezése az együttműködés, elkötelezettség és innováció jegyében.

Saját belső működésük áramvonalasítása, folyamataik ésszerű összehangolása jelenti a legkomolyabb kihívást a gazdasági társaságoknak – derül ki az RSM DTM Hungary Zrt. által készített felmérésből. A tanácsadó cég saját ügyfélkörében végzett kutatása rávilágít: a gazdasági válság hatásainak ellensúlyozása, a külső piaci nehézségek megoldása, valamint az adó- és jogi környezethez való alkalmazkodás is jelentős erőfeszítéseket igényel a magyarországi vállalkozásoktól, ám ezek még mindig könnyebben orvosolható problémák, mint a belső vállalati tényezők megfelelő összehangolása.

Belső vállalati kihívások

Különösen szembetűnő a belső vállalati nehézségek súlya, ha az egyes problémakörök felbukkanásának gyakoriságát vesszük górcső alá. Ezek között ugyanis a belső vállalati kihívásokat a cégek közel 75 százaléka említi meg, miközben mind a külső piaci problémák, mind az adó- és jogi környezet aránya jócskán 50 százalék alatt marad. Mindemellett természetesen a belső vállalati kihívások sem függetlenek a külső gazdasági környezettől, hiszen a cégek többsége a létszámcsökkentési kényszert, a tőkehelyzetet, valamint az új struktúrák bevezetésének nehézségét sorolta a kategóriába.

„Az eredmények világosan rámutatnak arra, hogy nem önmagában a külső körülmények determinálják egy-egy cég sorsát. A siker vagy kudarc azon múlik, hogy a vállalkozás hogyan alkalmazkodik az új feltételekhez, és miként szervezi újjá saját belső világát, működését” – fogalmazza meg a felmérés egyik tanulságát Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Innováció, folyamatos megújulás és fejlesztés

A jelenlegi gazdasági környezetben tehát a legfontosabb sikertényezők közé a cég belső működésének átalakítása, racionalizálása, áramvonalasítása tartozik, és ehhez kapcsolódik a lehetséges tartalékok, szunnyadó erőforrások feltárása és kiaknázása is. A felmérés mellett az RSM DTM látókörét szélesítette a European Business Awards (EBA) elnevezésű nemzetközi üzleti verseny is, amelynek 19 magyarországi döntőse már a második körben méretteti meg magát.

E tapasztalatok alapján az is egyértelmű, hogy a sikerhez ma már nélkülözhetetlen az innováció, a folyamatos megújulás és fejlesztés. Ezt jól mutatja a Nobilis Zrt. példája is, a cég ugyanis éppen a megszokott termékekhez való ragaszkodással jellemezhető élelmiszeriparban valósított meg sikeres innovációkat. Az almaszirom húsz évvel ezelőtti piacra dobása akkoriban komoly újításnak számított, azóta pedig a cég egyre több különleges, esetenként csokoládéval ízesített aszaltgyümölcs-terméket kínál – mondja Novák Mariann, a cég kereskedelmi igazgatója. Japánban például annyira népszerű a gyermekeknek szánt, pálcika alakú (ám szintén almából készült) csokis Almaszirom, hogy kizárólag erre a piacra fehércsokoládés kivitelben is szállít a Nobilis Zrt. A cég működés jó példája annak, hogy sokkal inkább alakítani, semmint követni kell a piaci folyamatokat, és vállalni kell a néha lassan „beérő” innovációkat is.

Közösen a siker érdekében
Az együttműködés jelentősége adta az apropót az RSM nemzetközi hálózata, az RSMi által szorgalmazott World RSM Day-hez is. Az idén szeptember 20-ára időzített kezdeményezés „Connected for Success” („Közösen a siker érdekében”) mottója szintén a tapasztalat- és tudástranszfer jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet.
Mi kell a növekedéshez?

A felmérés tanúsága szerint elsősorban az óvatosabbá váló finanszírozók, befektetők miatt került előtérbe az előre tervezés és nőtt meg a precíz üzleti terv jelentősége. A sikeres cégvezetők beszámoltak arról is, hogy a növekedéshez erős és hosszú távú elkötelezettségre van szükség nemcsak a menedzsment, hanem a munkavállalók részéről is. Emellett pedig nagyon fontos a csapatszellem, a tapasztalatcsere és együttműködés mind a cégen belül, mind - lehetőség szerint - a cégen kívüli szélesebb ágazati, üzleti vagy partneri hálóval.

 

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo