A bankokra bízná a kkv-k hitelezését a kormány

A növekedési hitelprogramot felváltja a piaci hitelezési program, hogy a bankok maguk kezdjék el hitelezni a kis és közepes vállalkozásokat (kkv-kat) és a gazdaság egészét; a Magyar Nemzeti Bank ebben is segítséget nyújt, de már nem ad hozzá közvetlen forrást - mondta az MNB igazgatója pénteken az M1 aktuális csatorna reggeli hírfolyamában.

Kép: Pixabay

Gabler Gergely felidézte, hogy a 2010 után folyósított hiteleknél alacsony a "bedőlési" ráta, ami bankfelügyeleti oldalról kedvező, a gazdaság élénkítése szempontjából azonban azt is jelzi, hogy az utóbbi években a hitelezési ütem jóval az elvárt alatt volt. Hozzátette: a bankok akkor látják el gazdasági szerepüket, ha most már merészebben kezdenek hitelezni. Az MNB ezt a szerepet szánja a piaci hitelezési programnak. Ennek keretében a jegybank közvetlenül ad juttatásokat, illetve kedvezményeket a bankoknak, ha teljesítik a piaci hitelezési program keretében tett vállalásaikat. Ezeket a bankok már megtették ez év első negyedében, nyilatkoztak arról, hogy mekkora új összeggel kívánják a kis és közepes vállalkozásokat hitelezni.

Ha pénz kell, van miből válogatni
A refinanszírozott állami támogatású hitelek, az EU források intenzív lehívása és a saját banki források együttesen bőséges finanszírozási lehetőséget nyújtanak a cégek számára, amelyet tovább bővít a folyamatosan növekvő vállalati betétállomány.
Ennek a programnak van egy második eleme is, amelynek keretében az MNB enged részben vagy egészben a bankok számára előírt tőkekövetelményből, a tényleges kkv-hitelek függvényében. Ezzel ösztönzi a jegybank a kis- és középvállalati új hitelek kihelyezését - közölte az MNB igazgatója. Az így felszabaduló szabad tőke támogathatja a piaci hitelezés további felfutását, s jobb tőkearányos megtérülést is nyújt a hazai hitelpiaci szereplőknek. A kedvezmény – amelynek mértéke legfeljebb a tőkefenntartási puffer lehet – attól függ, hogy mekkora volt az adott pénzügyi intézmény tényleges kkv-hitelezése ahhoz viszonyítva, amit az intézmény az MNB által korábban meghirdetett Piaci Hitelezési Programban (PHP) vállalt.

A tőkekövetelmény-kedvezmény számítási alapja a 2016. évi nettó kkv-hitelkihelyezés összege és a PHP keretein belül vállalt érték hányadosa. A cél a minél nagyobb volumenű kkv-hitelezés, ezért a kedvezmény mértéke az aktívan hitelező pénzügyi intézményeknél exponenciálisan nő.

A tőkekedvezményt 5 évig biztosítja az MNB a 2016-os kihelyezés alapján, azaz a 2017. évi vizsgálatokban véglegesített kedvezmény lesz állandó 2021-ig. Azon intézmények, amelyek nem tettek PHP-vállalást, 2017-től szintén igénybe vehetik a kedvezményt, ők a 2016-os tényleges kihelyezés 75 százaléknak megfelelő kedvezményre jogosultak 5 éven át.

 

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo