A bizonytalanságból versenyelőny

Napjaink sikeres vállalkozásai úgy alkalmazkodnak, hogy a maguk javára fordítják a gazdálkodási környezet állandó bizonytalanságait. A Reconcept blog olyan megközelítéseket mutat be, amellyel bátrabban tekinthetünk a nem várt fordulatok elé.

Fel kell készülnünk a kockázatokra - Kép: Pixabay

Az elmúlt években mindannyian megtanulhattuk a leckét: nemcsak a halál és az adó biztos, hanem a bizonytalanság is. Ezzel a környezettel együtt kell élni. Lehet ezt önemésztő módon tenni, betegségekkel, nehezen megbirkózva a stresszhelyzetekkel vagy egyszerűen csak „carpe diem”, a pillanatra koncentrálva. Leginkább azonban élni kell azzal a lehetőséggel, amit ez a környezet nyújt. Tartalékolás, kivárás, pénzügyi tervezés – ezek logikus lépések, ám csak átmeneti piaci zavarok, egy-két éves recesszió átvészeléséhez elégségesek - figyelmeztet bejegyzésében együttműködő partnerünk, a Reconcept blog.

Hosszú távon azonban nem ez a siker receptje. Nem várhat éveket egy vállalkozás: bevételt kell termelnie, hiszen költségeit nem tudja leépíteni vagy teljesen rugalmassá alakítani. Üzletet kell kötni ebben a környezetben is. Céget kell építeni vagy fejleszteni, hosszú távú szemlélettel.

Közben nem lehetünk biztosak abban, hogy nyáron ugyanabban az adózási környezetben fogunk dolgozni, mint ahogy az évet kezdtük. Ráadásul a régebben stabil és relatív olcsó erőforrások elérhetősége és költségszintje drasztikusan és folyamatosan átalakul: gondoljunk csak a nemesfémekre, az energiahordozókra vagy magára a likviditásra, a hitelforrásokra. Mit tehet egy vállalkozás, ha a kézenfekvő óvatosság nem elégséges?

Kockázatkezelés: a vállalat kiemelt feladata

Az üzlet alapvető eleme a kockázat. Ma ez még hangsúlyosabban igaz. Olyan kockázati elemek kerültek vissza a gondolkodásba (szuverén államok fizetési kockázata, politikai-szabályozói kockázatok), amelyek az 1990-es évek végére teljesen feledésbe merültek. A vállalatvezetők az ezzel foglalkozó módszertant az első lomtalanítás során egyszerűen a padlásra rakták (és tudjuk, ott csak végszükségben lehet a dolgokat megtalálni).

A cég vesztét okozhatja a költekezés
Egy most alakuló vállalkozás átlagosan 8-9 év működésre számíthat a felmérések szerint, miközben a hazai cégállomány csupán 0,7 százaléka alakult 1990 előtt. A cégvezetők ugyanis gyakran nem figyelnek az egyes vállalati életszakaszokban rejlő veszélyekre.
Kockázat nélkül persze nem lehet vállalkozni. Sőt, a túl alacsony kockázatvállalás elégtelen profitot eredményez. A kockázat számszerűsítése, menedzselése minden üzleti döntést át kell hasson, a vezetőknek tisztában kell lenniük döntéseik rendszerszintű hatásaival. Érteniük kell, hogy milyen alternatívák alakulhatnak ki a döntés megvalósítása során, és azt követően (ennek egyik módszertana az ún. szcenarió-elemzés). (Nem árt betömni a lyukakat a cég költségvetésében.)

Cash is king

”A készpénz a király” – az elmúlt évek hazai likviditásszegény környezetében nem volt ennél találóbb üzleti igazság. Egyfelől a követelések megfelelő kezelése és a vevők minősítése a pénzügyi vezetők egyik első számú kockázatkezelési feladatává nőtte ki magát. Másfelől minden üzletfejlesztési döntésnél alapvető kérdés hogy a termékért ki fog pénzt fizetni és az adott termék előállításáért mennyi pénzt szabad befektetni. Ezek minden vállalat legalapvetőbb kockázati dilemmái.

Erős márka, valós értéket képviselő termékek

Az ismert és elismert márkanév vagy a valós igényeket kiszolgáló megoldás nemcsak a bevételeken keresztül jelent üzleti előnyt. Logisztikai költségeket, értékesítési jutalékokat takarítunk meg egy „önmagát eladó” termékkel. Az erős márkák, mint a Coca-Cola, az Apple vagy a Red Bull valóságos készpénzgyárak: az értékesítési pontok versenyeznek, hogy eladhassák őket. Egy nem ismert márka gazdája viszont küzd, hogy bekerülhessen egy erős értékesítési hálózatba. A különböző márkapozíció eltérő profitszintet valószínűsít.

Hasonlóan működnek az olyan termékek és szolgáltatások, amelyek meglévő, valós és fizetőképes keresletet elégítenek ki. Példa lehet erre a vezető tanácsadó hálózatok csoportja („Big4” és társai), akik fellendülésben vagyonértékelési vagy felvásárlási megbízásokat szolgálnak ki, válságban reorganizálnak, átszerveznek – mindig arra helyezik a hangsúlyt, amire aktuálisan szükség lehet.

Tíz fontos jel, hogy valami nagyon nincs rendben
A legjobb cégvezetők is képesek elsiklani olyan jelek felett, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a vállalat jövője veszélyben van, és sürgős lépéseket kell tenni a csőd elkerülése érdekében. Mutatunk tíz olyan tünetet, amik azt jelzik, hogy valami nagyon nincs rendben.
Hatékony és rugalmas költségstruktúra

Az alapelv, mely szerint egyszerűen alacsony költségszint mellett kell termelnie a vállalatnak, önmagában már nem elégséges (talán soha nem is volt az). A vállalat költségstruktúrája - a költségek felmerülése, esedékessége, „leépíthetősége” – mind tökéletesebben kell, hogy alkalmazkodjék az üzleti volumenhez. Nevezhetjük ezt kiszervezésnek, alvállalkozóknak, értékesítési jutaléknak, bármi másnak, a cél egyértelmű: gyors költségoldali alkalmazkodás minden változáshoz.

Humán tőke, mint kiemelt erőforrás

Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy a vállalatok üzleti sikereihez szükséges feltételek közül a legszűkösebb a megfelelő emberi erőforrás folyamatos rendelkezésre állása. Jim Collins Jóból kíváló c. munkája ezt a kérdést egy hasonlattal jeleníti meg a szerző: fel kell venni a buszra a megfelelő embereket, le kell szállítani onnan az oda nem valókat, majd utána meghatározni az úticélt és az egyes fontosabb állomásokat.

Ezekben az időkben a motivált, kreatív és nagy munkabírású szakember-állomány fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A vállalat belső, szervezetfejlesztési döntéseinél ezt a szempontot minden más elé kell helyezni. Hosszú távon így tartós üzleti előnyt lehet elérni, különösen olyan környezetben, ahol az egyedi, a bizonytalan, a napi beavatkozást igénylő problémákra adott megfelelő válaszok határozzák meg a vállalkozás sikerességét.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo