A blockchain technológia komoly lökést ad a műkincspiacnak

Az első félévben 5,7 milliárd dollár értékben árverezett el műtárgyakat a három legnagyobb aukciós ház, ami éves szinten 18 százalékos növekedést jelent. A magánvagyon-kezelők körében is egyre általánosabb, hogy műkincsekkel és ritkaságokkal kapcsolatos szolgáltatásokat is kínálnak, ráadásul a blockchain technológia újabb lökést adhat a piacnak.

Ötödik alkalommal jelent meg a Deloitte és az ArtTactic jelentése a globális műkincspiacról, valamint a műkincspiaccal kapcsolatos vagyonkezelési szolgáltatásokról. Első alkalommal fordult elő, hogy a megkérdezett magánvagyon-kezelők közel 90 százaléka vélekedett úgy, hogy a vagyonkezelési tevékenységnek a műkincsek és ritkaságok kezelésére is ki kell terjednie.

A műkincspiaci jelentés során 350 válaszadó, köztük 69 privátbank, 27 family office, 155 művészeti szakember és 107 műgyűjtő véleményét kérdezték meg. A felsoroltak mellett több mint 40, a műkincspiac és a pénzügyi szféra különböző területein tevékenykedő szakértő is részt vett a felmérésben.

„Felmérésünk eredményei azt mutatják, hogy a magánvagyon-kezelők többsége már műtárgyfedezetű hitelezéssel, hagyatéktervezéssel, művészeti tanácsadással és kockázatkezeléssel kapcsolatos szolgáltatásokat is nyújt. Ennek a hátterében az állhat, hogy ügyfeleik a vagyonuk egyre jelentősebb részét költik műkincsekre és ritkaságokra, és elvárják, hogy a vagyonkezelőik ilyen jellegű vagyontárgyakkal is foglalkozzanak” – mutatott rá a kutatás egyik fontos megállapítására dr. Kóka Gábor, a Deloitte Private partnere.

Újra növekedési pályán a globális műkincspiac

A globális műkincspiac 2016-os visszaesése után az árverések forgalma 2017 első félévében újra növekedésnek indult, és a műkincspiac több régióban is élénkülni kezdett. A Deloitte és az ArtTactic jelentése szerint az első félévben a Sotheby's, Christie's és Phillips aukciós házak összesen 5,713 milliárd dolláros aukciós forgalmat értek el, ami 18 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. Mivel a kiemelkedően vagyonos magánszemélyek száma az elkövetkezendő évtizedben várhatóan jelentősen emelkedni fog, a műkincspiac számára pozitívak a hosszú távú kilátások. Ennek ellenére a jelenleg tapasztalható politikai és gazdasági bizonytalanság rövid távon visszafoghatja a piacot.

A jelentésből kiderül, hogy a vagyonkezelők háromnegyede aggályosnak tartja a szabályozás és az átláthatóság hiányát, ugyanakkor a művészeti szakemberek és a műgyűjtők egyetértenek a vagyonkezelőkkel abban, hogy modernizálni kell a műkincspiacot, hiszen csak így biztosítható, hogy kellően átlátható, hiteles és fejlődőképes legyen.

Stabilabbá és kiszámíthatóbbá válik a műkincspiac
A válság óta eltelt időszakban a nemzetközi műtárgypiacon a legsikeresebb, 2014-es év után a politikai és gazdasági folyamatok hatására fokozatos változások voltak tapasztalhatók. A szakértők harmada azonban idén az európai piacon növekedésre számít, a globális értékeket pedig továbbhúzhatják az ázsiai és amerikai piacokon várt eredmények is. Az optimista hangulat a hazai műtárgypiacra is jellemző, a tavalyi sikeres műkereskedelmi év után idén a megemelkedett árszint stabilizálódását várják.
A technológia mint a műkincspiac motorja

A technológia egyre nagyobb szerepet játszik a műkincspiaccal kapcsolatos vagyonkezelési szolgáltatások fejlődésében. A jelentés egyik megállapítása, hogy a műkincspiacon alkalmazott technológiai megoldások, többek között a blockchain alapú megoldások is, új üzleti modellek előtt nyithatják meg a kapukat.

„Azt tapasztaljuk, hogy egyre inkább elterjednek az értékbecslést, eredetvizsgálatot és nyomonkövetést segítő technológiai eszközök, a blockchain pedig forradalmi változásokat hozhat, hiszen ennek alkalmazásával hatékonyan kezelhetővé válhatnak a műkincsek eredetére vonatkozó kérdések, ami növeli a piac átláthatóságát, és erősíti a bizalmat” – tette hozzá dr. Baranyi Gábor, a Deloitte Private igazgatója.

A 2017-es Műkincspiaci jelentést a Deloitte 10. Műkincspiaci Konferenciáján mutatták be, amely a Deloitte Luxemburg és a Deloitte Olaszország közös szervezésében, a Borsa Italiana támogatásával jött létre.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo