A CBA rovására terjeszkedik a Spar

Idén tavasszal Kecskeméten és Budapesten nyitott egy-egy új áruházat a SPAR Magyarország. A vállalat további öt szupermarketjét pedig kívül-belül megújította, hogy még inkább kiszolgálja a megváltozott fogyasztói igényeket. A modernizációs programjára 2018-ban eddig több mint 2,1 milliárd forintot fordított a SPAR.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

„A SPAR az idei évben 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, amelyből a korábban nyitott üzletek korszerűsítése mellett új áruházak építésére is lehetőség nyílik. Célunk, hogy a növekvő vásárlói kedvet a megváltozott igényeknek megfelelően szolgáljuk ki”  – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Kiket sodorhat el a kiskereskedelmi apokalipszis?
Habár az e-kereskedelem fejlődése miatt több, régebben megingathatatlannak tartott ingatlanpiaci szektor is megtorpant, bizonyos kiskereskedelmi ingatlanszegmensek felívelőben vannak.
Az üzletlánc a közelmúltban számos új boltot nyitott országszerte, többek között Budapesten, Keszthelyen, Mohácson, Balatonfüreden és Szegeden is hajtottak végre fejlesztéseket, egy-egy beruházás értéke jellemzően százmilliós nagyságrendű volt. „A vásárlóerő folyamatosan nő az ország különböző pontjain, ezért üzletfejlesztési koncepciónk fókuszában az új üzletek megnyitása mellett a régebbiek felújítása áll. A visszajelzések azt mutatják, hogy a modernizált, új szolgáltatásokkal felszerelt boltjaink népszerűbbek a vásárlóink körében” – hangsúlyozta Maczelka Márk. A most megnyitott és felújított üzletekkel együtt jelenleg 346 SPAR és City SPAR szupermarket, 33 INTERSPAR hipermarket és 147 franchise-üzlet tartozik a SPAR-csoporthoz. A társaság 13 ezer munkavállalójával Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója.

A SPAR terjeszkedése közepette a (korábban egyik piacvezető) hazai üzletlánc, a CBA több boltját is felvásárolja. Csütörtöki sajtóhírek szerint három CBA-bolt hamarosan Sparként üzemel tovább. Ezek azt jelezhetik, hogy Baldauf László, a CBA egykori elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke kivonul az üzletláncból, bár ezt Baldauf cáfolta. A Portfoliónak a Spar szóvivője úgy nyilatkozott, „természetesen ahogy a múltban, úgy a jelenben sem zárkózunk el újabb akvizícióktól – amennyiben ilyenekre lehetőség nyílik –, hiszen hosszú távon elkötelezettek vagyunk a magyar vásárlók iránt”.

A CBA már korábban elkezdte bezárni vagy eladni az üzleteit, tavaly decemberben a Lidl vett meg hét CBA-üzletet.

 

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo