A chatbotok piacán terjeszkedik a LogMeIn

A mesterséges intelligenciák és chatbotok (beszélgető robotok) piacán terjeszkedik a Magyarországon alapított, de 10 év alatt nemzetközi nagyvállalattá nőtt LogMeIn, amely felvásárolta a digitális önkiszolgáló szolgáltatásokat és virtuális asszisztenseket fejlesztő Nanorepet.

A vállalat hétfői közleménye szerint a mesterséges intelligenciát és nyelvfeldolgozó technológiákat felhasználó Nanorep teljes forgalomban lévő részvénycsomagjáért csaknem 45 millió dollárt fizettek.

Kép: Pixabay

A cég elnök-vezérigazgatója úgy véli, hogy a Nanorep megvásárlása segíthet a legkorszerűbb ügyfélszolgálati megoldások bevezetésében, technológiája jól kiegészíti a LogMeIn nemrég bevezetett és az ügyfélszolgálati tevékenységet intelligensebbé tevő platformját, így nőhet a vállalat piaci részesedése - áll a közleményben. Hangsúlyozták, hogy a chatbotok, a virtuális ügyfélkapcsolati ügyintézők és a mesterséges intelligencia ügyfélszolgálati célú alkalmazása gyors ütemben fejlődik.

A világszerte 14 irodával rendelkező LogMeIn 1998-ban Budapesten kezdte meg működését, központja Bostonban van, világszerte több mint 3 ezer munkavállalót foglalkoztat. A távelérési, távfelügyeleti és távtámogatási megoldásokkal foglalkozó IT nagyvállalat többek között a HP, a Microsoft, a Walmart, a GE és a KFC partnere. Magyarországon a főváros mellett Szegeden tart fenn telephelyet, ahol 350 embernek - döntő többségében informatikusoknak - ad munkát.

A LogMeIn múlt hétfőn közölte, hogy a második negyedévet 257 millió amerikai dollár amerikai számviteli szabványok szerinti (GAAP) árbevétellel zárták, ami csaknem háromszoros növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest. Várakozásaik szerint éves árbevételük 970-980 millió dollár között lesz.

A felhőalapú csatlakoztatott szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat GAAP-szerinti nettó eredménye 14,8 millió dollár, a nem GAAP szerinti nettó eredménye 54,4 millió dollár volt a negyedévben.

Ősszel jön a valóban új iphone?
“Vannak bizonyos dolgok, amelyekről később, az év folyamán többet tudunk majd mondani” - fogalmazott sejtelmesen Tim Cook, az Apple főnöke a napokban a sajtó előtt. A cég vezetője elégedetten nyilatkozott, hiszen az Apple második negyedévben elért eredményei felülmúlták a várakozásokat.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo