A Facebook benyeli a bírságot, de egy magyar cég tönkremehet

A spanyol adatvédelmi hatóság (AEPD) 1,2 millió euróra (367 millió forintra) büntette a Facebook internetes közösségi oldalt a felhasználók adatainak engedély nélküli reklám célú felhasználása miatt. A magyar cégeknek is fontos levonniuk a tanulságot az ügyből, jövőre ugyanis akár milliárdos bírságtételeket is kiszabhatnak már rájuk az adatvédelmi szabályok megsértése miatt.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A szervezet szerint a közösségi oldal "súlyos és nagyon súlyos módon" több rendben is megsértette a spanyol adatvédelmi törvényt, a felhasználókról különleges adatokat, vagyis ideológiai, vallási hovatartozásra, nemi orientációra, személyes ízlésre valamint internetes keresési szokásokra vonatkozó információkat gyűjtött. Az AEPD indoklásában kifejtette, hogy a Facebook minderről nem tájékoztatta megfelelően a felhasználókat, akiknek ehhez nem szerezte meg az „egyértelmű, konkrét és tájékozott” beleegyezését sem. A cég felhasználói adatokra vonatkozó tájékoztatása „általános és kevéssé világos” kifejezéseket tartalmaz, és a felhasználókat védtelenül hagyja, mert egy átlagos technológiai ismeretekkel rendelkező személy számára nem derült belőle, hogy mi történik az adataival.

Kép:Fotolia

A hatóság rámutatott: a cookie-k használatával az adatgyűjtés nemcsak a Facebookon történik, hanem más oldalakon is, amelyeken elérhető a Facebook „Tetszik” gombja. Ráadásul ezeken keresztül olyan személyek böngészési szokásairól is információt szereznek, akik nem tagjai a közösségi oldalnak. Az AEPD kifogásolta azt is, hogy a törölt Facebook-felhasználó adatait 17 hónapig megőrzi a cég.

A magyar cégeknek is jön a határidő

A cégek számára kevesebb, mint kilenc hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljes mértékben megfeleljenek az Európai Unió (EU) általános adatvédelmi rendelet (GDPR) követelményeinek. Elképzelhető hogy ez elegendő időnek tűnik, azonban sok helyen nincs kidolgozva szabályzat az ügyfelek és az alkalmazottak adatainak védelme érdekében.

A vállalatok eddig a legtöbb esetben megúszták az alkalmazottakat vagy ügyfeleket érintő adatvesztések következményeit, de a jövőben a hatóságok jelentős bírságot szabhatnak ki ilyen esetekben, amik akár egy cég teljes bukását is eredményezheti. Személyes adat lehet akár egy e-mail cím, IP-cím, de akár GPS koordináta is.

Már be lehet húzódni az adatvédelmi pajzs alá
Augusztus 1-jétől él a személyes adatok kereskedelmi célú transzatlanti cseréjét szabályozó új keretrendszer, a Privacy Shield. A rendszerben regisztrált amerikai cégeket úgy kell tekinteni, mint amelyek megfelelő szintű védelmet biztosítanak a személyes adatoknak, így részükre ezek az adatok az Európai Unió területéről továbbíthatóak lesznek.
 

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo