A főnök már tudja, ki lesz az utódja

Egyre több cégvezető gondolkodik távlatokban és készít stratégiai tervet. A vezetők közel kétharmada 1-2 évre előre tekint és egyre több kérdés eldöntésébe vonja be munkatársait. A tervezés erősödését mutatja az is, hogy azok között, akik gondolkodtak a staféta átadásán, sokan már ki is jelölték az erre alkalmas személyt.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Már terveket kovácsolnak - kép: SXC

Tudatosabbá válnak a hazai kis és középvállalatok: a tavalyinál több hazai kkv rendelkezik stratégiai tervvel, emellett növekedett azon cégvezetők aránya is, akik már elgondolkodtak a vezetői utódlás kérdésén – derül ki a CIB Bank megbízásából 100 millió és 10 milliárd forint közötti éves nettó árbevétellel rendelkező cégek vezetői, tulajdonosai körében végzett reprezentatív CIB Stafétabot Kutatásból.

A kkv-k 82 százaléka készít stratégiai tervet

A reprezentatív CIB Stafétabot Kutatás rávilágít arra, hogy 2013-hoz képest 2014-ben több (82%) kis- és középvállalkozás rendelkezik stratégiával. A cégvezetők nagy arányban terveznek tudatosan az adott évben és az elkövetkezendő 1-2 évre előre, és arányuk kis mértékben nő (2013-ban adott évre és 1-2 évre 59%; 2014-ben ez 63%), ami óvatos optimizmusra ad okot. Fejlődési pont a hosszabb tervezés, de jó hír, hogy 3-5 évre is tervez 17 százalék, 5 évnél hosszabb időtávra viszont csupán a 2 százalékuk tekint.  Pozitívum, hogy a tervet készítő vállalkozók kétharmada (67%) szükség esetén finomhangolást hajt végre a stratégián. Ennek okai között szerepel a vevők igényeinek változása, a versenytársak viselkedése és a külső szabályozás változása is.

A vezetők 41 százaléka gondolkodott a stafétabot átadásán

A megkérdezett cégek 64 százalékánál a vezető egyben tulajdonos is, közülük 48 százalék 5 évnél hosszabb ideig tervezi, hogy aktívan részt vesz a cég vezetésében és 41 százalékuk már gondolkodott az utódlás kérdésén. 2013-hoz képest 54 százalékról 64-re nőtt azoknak a vezetőknek az aránya ezen a körön belül, akik már kijelölték utódjukat. A fenti cégek 93 százalékánál a jelenlegi tulajdonos-vezető jelöli ki az utódot és az esetek 89 százalékában családon belül találják meg a következő vezetőt. (Van néhány dolog, amit szem előtt kell tartani rögtön az átvételkor ahhoz, hogy az üzlet ne hulljon darabokra.)

A cégvezetés is egy szakma
A cégvezetők gyakran a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy egy cég vezetése ugyanúgy egy szakma, mint a mérnöki tevékenység, vagy a villanyszerelés. Sőt, ez olyannyira igaz, hogy ahogy egy mérnök munkájában vétett legkisebb hiba is képes a rendszer működését veszélyeztetni, egy cégvezető legkisebbnek tűnő döntése is képes a cég stabilitását megingatni. Szakértőnk segít, mik a legfontosabb területek, ahol célszerű képezni magunkat, ha az iskolában nem “cégvezetés” szakra jártunk.
A kutatás rávilágít arra is, hogy a vezetők több mint fele (51%) egymaga dönt a pénzügyekkel kapcsolatos kérdésekben, azonban stratégiai, marketing és HR ügyekben többen engedik ki a gyeplőt a kezükből. „A cégvezetők leginkább a pénzügyekkel kapcsolatos döntéseket hozzák meg egymaguk, így esetükben kiemelkedően fontos, hogy külső, jellemzően banki tanácsadó segítse a döntés meghozatalának előkészítését.” – emelte ki Szabados Richárd, a CIB KKV és Lízing Üzletágak vezetője.

Továbbra is a minőség a legfontosabb versenyelőny

A megkérdezett cégvezetők több mint kétharmada (69%) úgy látja, hogy cége számára a minőség a legfontosabb versenyelőny a piacon, de sokak szerint az árszint, a jó kapcsolatok és a kiváló munkatársak is jelenthetnek előnyt a versenytársakkal szemben. A sikeres vállalkozás alapismérvei között legtöbben az elégedett, visszajáró vevőkört említik (73%), de sokan kiemelik a megbízhatóságot (62%) és a jó stratégiát (57%) is.

Míg tavaly a vállalkozások között relatív többségben voltak azok, akik a meglévő piacokon akarták növelni részesedésüket, addig idén azok vannak legtöbben, akik új piacokat szeretnének elérni jelenlegi kínálatukkal. Az exportáló cégek közel fele (44%) készül arra, hogy új piacokat érjen el, ráadásul körükben magasabb azoknak a vezetőknek az aránya, akik a meglévő piacon is növekedni szeretnének. A vállalatvezetést illetően a cégvezetők 65 százaléka a működés stabilitását tartja a legfontosabb tényezőnek.

Miért lehet jobb egy középszerű stratégia egy kiválónál?
Egy középszintű stratégia kiváló, fegyelmezett megvalósítása a tapasztalatok szerint sokkal jobb eredményeket hoz, mint egy kiváló stratégia középszintű megvalósítása. Hogy miért? És hogy leszünk mi eredményesek? Segítünk!

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo