A Google adó lehet az új csodafegyver?

„Google adóként” híresült el az a 2015-re tervezett adónem, amelyet számos multinacionális cégre, köztük például az Apple-re, az Amazonra és a Starbucks-ra vetne ki a brit kormányzat. Az intézkedés célja, hogy megakadályozzák a jövedelmek adóparadicsomokba való átcsoportosítását, amivel minimalizálják a cégek az adófizetést a szigetországban.

Kép: Pixabay

2015. április 1-jétől, azaz a következő brit adóévtől 25%-os adót vezetne be a brit kormányzat azokra a Nagy-Britanniában – főként az internetes szolgáltatások révén – megtermelt jövedelmekre, amelyeket eddig kivontak az adófizetés alól. Az új adó olyan multinacionális vállalatcsoportokon belüli tranzakciókat érintene, mint például a jogdíjak megfizetése, amellyel több vállalat is jelentős profitot csoportosít át alacsonyabb adókulcsú országokba.

„Egy elvont példán érzékeltetve úgy valósulhat ez meg, hogy egy divatcég elad Nagy-Britanniában egy helyben előállított öltönyt 500 fontért, amiből 50 fontot számol el az országban végzett munkából származó bevételnek, és 450 fontot számol el a szabásmintára, azaz szellemi termékre. A 450 fontot tehát jogdíjként fizeti meg egy adóparadicsomban lévő cégének, kivonva a brit adózás alól egy jóval kisebb adókulcsú országba, a szigetországban pedig csak a maradék 50 font után kell adót fizetnie. A jogszabályoknak megfelelő, de a nemzeti költségvetéseket megkárosító gyakorlat felszámolására nem csak a kormányok részéről van egyre határozottabb szándék, hanem a lakosság részéről is egyre inkább közfelháborodás kíséri ezt a jelenséget. Alighanem ennek is köszönhető, hogy Nagy-Britannia, amely a nemzetközi adóelkerülés elleni harcnak is aktív támogatója, most egyoldalú lépésre szánta el magát” mondta el Dr. Békés Balázs, a Ryan amerikai adótanácsadó cég régiós vezetője.

A 21%-os társasági adónál 4 százalékponttal magasabb új adónemtől azt reméli a kormányzat, hogy elrettenti a multinacionális vállatokat azoknak az adóstruktúráknak az alkalmazásától, amellyel jelentős adómegtakarításra tettek eddig szert. Az új adó bevezetése rászoríthatja a vállalatokat, hogy átgondolják adóstruktúráikat, de egyben számos bizonytalanságot vet fel.

Csapás az adótervezőknek: megszűnhet a magyar szendvics
Nemzetközi vállalatcsoportok előszeretettel alkalmaznak magyar társaságokat arra, hogy Európai Unióból származó jövedelmeiket EU-n kívüli anyavállalatukba eljuttassák. Az Anya-Leányvállalati Irányelv napokban elfogadott módosításával azonban hamarosan beszűkül a profitok adómentes kifizetésének lehetősége.
Az egyik az adóalap meghatározása, amelynek során a brit adóhatóságnak kell majd felmérni, hogy a más országba átcsoportosított profit mekkora része származik az országban végzett gazdasági tevékenységből és mekkora a ténylegesen külföldön előállított haszon. Ez számos gyakorlati problémát okozhat, és konfliktust szülhet más országok adóhatóságaival. Az intézkedés egyrészt szembe mehet Nagy-Britannia kettős adóztatás elkerüléséről szóló kétoldalú egyezményeivel, másrészt akadályozhatja a szolgáltatásnyújtás és a tőke szabad mozgását, melyek kiemelkedő alapelvei az Európai Uniónak.

„A brit kormány szándéka egyébként megfelel annak a nemzetközi célkitűzésnek, hogy a jövedelmek ott adózzanak, ahol azokat megtermelték.” – hívta fel a figyelmet Dr. Békés Balázs. „Ugyanakkor, a probléma megoldásához nemzetközi összefogásra van szükség, amely jelenleg is aktívan zajlik az OECD égisze alatt. A témában zajló BEPS együttműködés – Base Erosion and Profit Shifting, azaz az adóalap csökkentés és a jövedelem-átcsoportosítás elleni küzdelem - első eredményei már a következő évektől érzékelhetőek lesznek, ez pedig nemcsak a Nagy-Britanniában működő vállalkozásokat, hanem a magyar cégeket is érzékenyen érintheti. Az intézkedések folyományaként szükség lehet a teljes üzleti modell vagy cégstruktúra átgondolására.”  - vélte a szakértő.

Az új brit adószabály a február 4-ével záruló nyilvános konzultációval nyerheti el végleges formáját. Az adónem bevezetésének várható gazdasági hatása viszonylag alacsony, 5 év alatt összesen 1,4 milliárd fontnyi költségvetési többletbevételt várnak az intézkedéstől.

EGY POSTAFIÓK MÁR NEM ELÉG SZÉKHELYNEK
Nemzetközi adótervezésre létrehozott struktúrák egyre gyakrabban buknak meg a valós gazdasági jelenlét hiánya miatt. Mind külföldi, mind pedig magyar adóhatóságok manapság alaposan elemzik: az adott társaságnak van-e gazdasági kötődése ahhoz az országhoz, amelyben létrehozták.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo