A hét leggyakoribb kifogás, miért nem indítunk céget

Van még teendő Magyarországon a vállalkozási kedv növelése és az önfoglalkoztatás iránti hajlandóság erősítése terén. A magyarok döntő többségének a csődtől és a gazdasági válság hatásaitól való félelem jelenti a fő visszatartó erőt, de sokszor csak kifogásokat keresünk.

Kép: SXC

A vállalkozói kultúra kifejlesztésének már az iskolában meg kellene kezdődnie, ehhez képest a fiatalok nem ismerik a sikeres hazai történeteket – még az üzleti tanulmányokat folytatók sem –, és az oktatásból is hiányzik a gyakorlati útmutatás. Részben ez is az oka annak, hogy a fiatalok körében tragikusan alacsony a vállalkozási hajlandóság. vannak azonban olyan, gyakori kifogások a fiatalok körében, amelyek vissza-vissza térnek, pedig sokszor tévhiteken alapulnak. A Fiatal Vállalkozók Szövetsége, (FIVOSZ) ezekből gyűjtött össze néhányat.

1. „Nincs biztos bevétel”

Ha ez a kifogásunk, nem is akarunk igazán vállalkozni. Bevétel a termék eladásából lesz, abból, hogy naponta felhívjuk a potenciális vevőket, találkozunk velük és rávesszük őket, hogy vásároljanak. Viszont próbáljuk meg elkerülni a leggyakoribb értékesítési bakikat!

2. „Csomó ötletem van, nem tudom melyiket válasszam”

Azt, amiért éjjel-nappal, éveken át képesek vagyunk mindent megtenni. "Csomó ötlet" az egyik legnagyobb hiba, válasszunk egyet ezek közül, és csak azzal foglalkozzunk.

3. „Nincs kapcsolatrendszerem”

Keressük ki annak a top 50 cégnek a nevét, akik szóba jöhetnek, hogy eladjunk nekik és hívjuk fel őket. Ha még egy titkárnőt sem tudunk meggyőzni, hogy engedjen be a döntéshozóhoz, akkor érdemes elgondolkozni, hogy érdemes-e vállalkoznunk. Kapcsolatépítésre egyébként egy üzleti klub lehet a legjobb kiindulópont!

Gazdaság vállalkozók nélkül?
A hazai kkv szektor egyharmada pár éven belül generációváltás előtt áll, utánpótlás viszont alig van. A fiatalok vállalkozói hajlandósága nemzetközi viszonylatban is kirívóan alacsony. Pedig a vállalkozói lét nemcsak az egyéni boldogulás egyik útja, hanem a nemzetgazdaság számára is nélkülözhetetlen húzóerő.
4.  „Pályázatra várok”

A Google, Facebook, Apple sem pályázati pénzből indult? Ne  egy pályázatra akarjuk a vállalkozásunkat alapozni. A pályázati pénzeket legfeljebb csak kiegészítő forrásként vegyük figyelembe (még jobb, ha úgy sem), ha a pályázati támogatástól függ, hogy vállalkozunk-e vagy sem, akkor nem valószínű, hogy a cégünk megéri a 3. évét. (A pályázati pénz ugyanis nem mindegyik cégnek jó.)

5. „Előtte kipróbálom magam egy multinál”

Lesz jó fizetés, céges wellness, céges kocsi. De nem leszel független.

6. „Nincs időm, most vizsgáim vannak”

Most vizsgák vannak, aztán jön a gyerek, lakás, stb. Fordítsuk a hétvégéinket 100 százalékban a vállalkozásunkra. Szombat+Vasárnap=48 óra. Ha alszunk 2*8 órát, és egyéb dolgokra elmegy 6 óra, akkor is marad még 26 óra, amit a cégünkre fordíthatunk.

7. "De"

Ha tényleg vállalkozni akarunk, nem kifogásokat keresünk, hanem megoldásokat. Bővítjük a tudásunkat, szélesítjük a látókörünket, inspirációt szerzünk (pl. a Piac&Profit konferenciáin.).

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo