A héten már figyelhetik a számlájukat a Green Holidays károsultjai

Még mindig feldolgozás alatt vannak az Uniqa Biztosítónál a nagy számban beérkezett kárigények a Green Holidays csődje miatt, de ennek ellenére a Biztosító már a héten megkezdi a károsultak kifizetését.

Jelenleg az Uniqa Biztosító a nagy számban érkezett - kárbejelentéseket fogadja és a benyújtott dokumentumokat tételesen elemzi, de az már most látszik, hogy a vállalt 500 millió forintos keret kimerítésre kerül. Az Uniqa jelenleg azt vizsgálja, hogy jogszerűen, a törvényalkotói szándékkal összhangban, a hazahozatal költségeinek levonása után fennmaradó közel 400 millió forint, mely károsulti csoportoknak illetve mely szerződéses helyzetekben, továbbá ezeket alapul véve, milyen arányban kerüljön kifizetésre. A benyújtott iratok alapján látszik, hogy a közel 200 utazásközvetítőn keresztül és irodánként eltérő ügyviteli gyakorlat mentén értékesített utazási szolgáltatások rendkívül komplex szempontok alapján, utazásonként egyedileg történő elbírálást igényelnek.

A jogszerűségen túl fontos az Uniqa számára, hogy a helyzet morálisan is megfelelően, korrekt módon rendeződjön. „Fontos kiemelni, hogy Green Holidays ügyben hozzánk beérkezett kárbejelentések közül a mai napig egy kárigényt sem utasítottunk el. Célunk, hogy a kifizetés az arra jogosultaknak a lehető leghamarabb megkezdődjön. Ezért már a héten megkezdjük azon utasok részbeni kártalanítását, akik egyértelműen a Green Holidays Kft.-vel, mint utazásszervezővel kötöttek utazási szerződést, vagy a Green Holidays Kft. utazási csomagját vásárolták meg utazásközvetítőn keresztül” – közölte a biztosító.

Kép: Pixabay

Az Uniqa közlése szerint az eddig bejelentett utazási csomagok száma 1902 darab, ami nagyságrendileg 5260 fő utast érint. A médiában több helyen valótlanul jelent meg, hogy a teljes kárigény 1,5-2 milliárd forintot tesz ki. Az eddig Társaságunkhoz beérkezett dokumentációk alapján az állapítható meg ugyanis, hogy a várható, számítás alapját képező kárösszeg közel 900 millió forint lesz a teljes feldolgozottságot követően. A tiszta jogi helyzetű utasok kárigénye is feltételezhetően meghaladja majd az 500 millió forintos keretet és a kifizetés - jelenlegi számítások alapján feltételezhető - aránya az ő esetükben ennek eredményeképpen várhatóan és hozzávetőlegesen 50 százalékos arányú lesz.

Nem a Green Holidays az egyetlen kockázatos utazási iroda
A nyári szezonban menetrend szerint jönnek az utazásszervező és utazásközvetítő cégekkel kapcsolatos problémák, pedig egy kis utánajárással elkerülhetőek a kockázatos nyaralások.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo