A jó melós a kkv-knak is aranyat ér

A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fele stabil működésre számít a következő egy évben, egyharmaduk bízik abban, hogy növekedni is tud, minden ötödik cég pedig létszámbővülést is tervez. A vállalatvezetők szerint az üzleti kérdések mellett a szakképzett munkaerő megtalálása, a munkavállalók motiválása és a versenyképes bérek biztosítása jelenthetik a legnagyobb kihívást.

A hazai kkv-k vezetőinek 80%-a véli úgy, hogy a cégükben komoly potenciál rejlik, és bízik abban, hogy 10 év múlva is sikeresen fognak működni. A következő egy évben a vállalkozások 30 százaléka vár árbevétel-növekedést, és közel 20 százaléka tervez létszámbővítést. Főképp a nagyobb árbevételű, közepes méretű cégek számítanak több munkatársra, a legmarkánsabb bővülés ezen belül is az iparban várható.

A vállalkozások számára a legnagyobb kihívást a piacrészesedés növelése, az adózás, a jogszabályoknak való megfelelés, a pénzügyi kérdések, valamint a megfelelő szakemberek felkutatása jelentik – derül ki a Budapest Bank kutatásából

Mit tesznek jelenleg a szakemberek megtartása érdekében?

A képzett munkaerő kiválasztása és megtartása a siker kulcsa

A vállalatvezetők szinte mindegyike egyetértett azzal az állítással, hogy a sikeres céget a munkatársak szakértelme alapozza meg. Ugyanakkor a képzett munkaerő megtalálása a cégek közel 15 százalékának okoz problémát, és 70 százalékuk véli úgy, hogy a jó szakembereket egyre nehezebb megtartani.

A megfelelő munkaerőt a cégek elsősorban az online állásportálokon igyekeznek felkutatni (46%), de komoly szerepük van a személyes ajánlásoknak (35%), illetve sokan alkalmazzák a hagyományos újsághirdetéseket is (32%). A tapasztalatot igénylő vagy vezető pozíciókat a cégek közel fele inkább „házon belül” igyekszik betölteni.

Kulcskérdés a megfelelő motiváció

A vállalatok mintegy 20 százaléka számára problémát jelent a munkatársak motiválása és a versenyképes bérek biztosítása. A cégvezetők 90%-a egyetért azzal, hogy a munkatársak elégedettsége és a cég sikere szoros összefüggésben áll, azonban a vállalatok 50%-a egyáltalán nem költ a személyügyekre (pl. toborzásra, csapatépítésre vagy képzésre), humánerőforrás vezetője pedig mindössze a cégek 16%-ának van. A jól teljesítő kollégák megtartása érdekében bónuszt vagy jutalmat alkalmaz a cégek fele, egyharmaduk viszont semmilyen hasonló megoldásban nem gondolkodik.

Mennyi pénzt fordítanak évente átlagosan személyügyre?
(nem bér jellegű költségek)

Bérezés, cafeteria

A kkv-k fizetési rendszerére a rugalmas bérmeghatározás jellemző: 70%-ban egyedi megállapodás alapján alakítják ki az egyes munkavállalók javadalmazását. Teljesítményértékelést a vállalkozások kétharmada alkalmaz, az előléptetés pedig 80%-ban egyéni elbírálás alapján történik. A kompenzációs rendszerben a jó munka elismerését a bónusz vagy prémium szolgálja, míg második legfontosabb ösztönző eszköz a céges telefon. Cafeteria rendszerrel a vállalkozások fele rendelkezik; a legnépszerűbb elemek az étkezési hozzájárulás Erzsébet utalvány formájában (54%), az utazási költségtérítés (45%) és a vendéglátásra költhető keret SZÉP kártyán (37%).

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo