A kereskedőknek, a kiadóknak és a vásárlóknak is fáj a vasárnap

A kiskereskedelmi egységek harmadának csökkent a bevétele, a kiadóknál komoly kiesést okoz, a vásárlók utálják a vasárnapi zárvatartást. Múlt hétvégén már a világörökségi helyszíneken lévő boltok sem nyithattak ki, automatákból viszont szabad árusítani.

Kép: MTI

A megkérdezett kereskedők harmadának okoz bevételkiesést a boltok vasárnapi zárva tartása a globalplaza.hu vásárlási portál online kérdőíves felmérése szerint. A kereskedők 12 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a vasárnapi zárva tartás bevezetése óta nőtt a bevétele, 36 százalékuk azonban bevételkiesésről számolt be. A felmérésből kiderült, hogy a kereskedők 40 százaléka semlegesen viszonyul a vasárnapi zárva tartáshoz, 23 százalék pedig örül a több pihenőidőnek. A megkérdezett kereskedők 41 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ezentúl zárva tart majd vasárnap, azaz ők azok, akiket az intézkedés közvetlenül érint.

A vásárlók ötöde hoppon maradt

Az eredmények szerint a válaszadók 20 százaléka minden vasárnap elment bevásárolni, 47 százalékuk gyakran tett így, és csupán 6 százalék mondta azt, hogy soha nem vásárolt korábban vasárnap. A válaszolók 75 százaléka nagy áruházakban, hipermarketekben vásárolt a hét utolsó napján, 42 százaléka bevásárlóközpontokban és csupán 18 százaléka részesítette előnyben a kisboltokat.

A kitöltők 27 százaléka még nem tudja, fogja-e pótolni a vasárnapi vásárlásokat. A kitöltők egynegyede gondolja úgy, hogy a vasárnapi zárva tartás miatt kevesebbet fog vásárolni, további 10 százalékuk pedig úgy gondolja, nem lesz szükség arra, hogy más napokon pótolja a korábban vasárnapra ütemezett vásárlásokat, mivel a jövőben a vasárnap is nyitva tartó boltokat fogja keresni. Ezzel szemben összesen 47 százalék nyilatkozta azt, hogy valamilyen formában pótolni fogja a vasárnapi vásárlást: a legtöbben szombatra vagy a hét első négy napjának valamelyikére tervezik ezt. A válaszadók 25 százaléka semmilyen negatívumot nem tapasztalt a március 15-én életbe lépett jogszabályváltozás miatt, 60 százalékuk ellenben megemlítette a hosszabb várakozást sorban álláskor, a türelmetlenséget, vagy a nehezebb parkolást. (Más felmérések is megerősítették, hogy a vásárlóknak nem teszik a szabad vasárnap.)

Kereskedő legyen a talpán, aki tudja, kinyithat-e vasárnap
Hány négyzetméteres üzlethelyiségnek minősül egy webshop? A világörökségi helyszínen található bolt végezhet kiszállítást vasárnap? Mivel igazolhatjuk, hogy családtag áll a pult mögött vasárnap? Ilyen és ehhez hasonló kérdések tucatjával merülnek fel a vasárnapi nyitva tartás kapcsán és a válaszok cseppet sem megnyugtatóak. A jogszabály ugyanis számtalan esetben homályosan, nem egyértelműen fogalmaz.
A kiadóknak is fáj a vasárnap

A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint máris érzékelhető példányszámcsökkenés és ezzel együtt kínálat szűkülés az árus lapok piacán. Sajnálatos tény az, hogy a jogalkotó – bár a lapelárusító helyek vasárnapi nyitvatartását csak korlátozni akarta -, a törvényben szereplő megszorító feltételek mellett csaknem valamennyi árusítóhely kénytelen lesz lehúzni a rolót – közölte az MLE. Az tagjai egyetértettek abban, hogy a kiadók mindkét – terjesztési és reklám – árbevételének ilyen drasztikus csökkenése a vállalkozások és ezzel a munkahelyek számának kétszámjegyű csökkenéséhez fog vezetni. (Főleg a reklámadó miatti pluszterhekkel együtt.)

Már a Belvárosban sem vidám a vasárnap

Múlt vasárnap már nem nyithattak ki a világörökségi területen sem a kiskereskedelmi üzletek, miután pénteken megjelent a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény módosítása. A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály szombaton lépett hatályba, így akkortól a törvény hatálya kiterjedt a világörökségi területen található üzletekre is, miután azok kikerültek a mentességet élvező kereskedelmi egységek felsorolásából. Ezzel egyidőben viszont hatályba lépett a mentesítés az automatából történő értékesítésre, vagyis automatákból lehet értékesíteni vasárnaptól. A vasárnapi munkavégzési tilalom hatása a nyomtatott sajtó piacán terjesztett kiadványokra

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo