A legrosszabbkor jön a kasszacsere

A szezon kellős közepén bíbelődhetnek az új, NAV-hoz bekötött pénztárgépek beállításával a Balaton-parti kereskedők és vendéglátósok. A Kisosz éppen ezt szerette volna elkerülni, ám az érdekvédelmi szervezet javaslatai nem jelentek meg a rendeletben.

Nyugodt szezon helyett hektikus pénztárgépvadászat – Kép: Pixabay

Más kérdés, hogy ha a szezonális árusoknak kedveznek, akkor azok háborognának, akik ősszel már a téli kiárusításra, illetve a nagy karácsonyi vásárra készülnek. A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége előzetesen kikérte a kereskedelmi és vendéglátó-ipari mikro- és kisvállalkozók véleményét. A több száz érintett a nyári idegenforgalmi szezonban lesz kénytelen az átállással bíbelődni. A Kisosz egyik javaslata, hogy az átállást ne a turisztikai szezonban kelljen lebonyolítani, hanem legalább féléves felkészülési időt hagyjanak rá. Különösen érzékenyen érinti ez a Balatonnál dolgozó vállalkozókat, számukra 1-2 nap kiesés is súlyos veszteséget jelent – írta az onlinekassza.hu.

A szövetség javaslata végül nem került be a rendeletbe, ahogy azt sem fogadták el a törvényhozók, hogy évi 15 millió forintos forgalom alatt a jelenlegi „fekete dobozos” pénztárgép is használható legyen.

Sajtóértesülések szerint a napokban már levelekkel bombázza a Kisoszt a tagság: szeretnének eleget tenni a kormányrendelet előírásának, de nem lehet a jogszabálynak megfelelő pénztárgépet beszerezni. Igaz, a NAV részéről még van másfél hónap türelmi idő, a kereskedelmi és vendéglátószakmában dolgozó mikro- és kisvállalkozók között azonban nő a bizonytalanság a beszerzés és a szervizelés kérdésében.

Júliusra lesznek pénztárgépek

Legkésőbb június 30-ig megjelennek a piacon az új elvárásoknak megfelelő pénztárgépek egy pénteki egyeztetés szerint. Problémát jelenthet azonban, hogy a jelenlegi szabályok szerint az átállás kezdő időpontja jelenleg május 1. és büntetőszankció nélkül június 30-ig lehet a régi pénztárgépeket használni.

Nincs mentesség a mozgóárusoknak
Mivel a mozgóárusok szinte folyamatosan haladnak, nem garantálható, hogy amikor az AEE egység éppen kommunikálna a NAV szerverével, pont olyan területen járnak, ahol van lefedettség. Az adóhatóság válasza szerint nem probléma, ha időnként megszakad az online kapcsolat.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo