A NAV oktatná a kezdő vállalkozásokat

Az adózás rendjéről szóló törvénytervezet új jogintézményként nevesíti az állami adó- és vámhatóság által nyújtott szolgáltatások között a kezdő vállalkozások támogatását, mentorálását. Az új jogintézmény bevezetésének hátterében az utóbbi időben oly sokat hangoztatott, az adóhatóság szolgáltató jellegének erősítésére irányuló célkitűzések állnak.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Új jogintézményt vezet be 2018-tól az adózás rendjéről szóló törvénytervezet, eszerint a NAV mentorálja majd az induló vállalkozásokat. A szabályokat elsőre olvasva nem sokat tudunk meg a „támogatás” gyakorlati hátteréről, mikéntjéről, mert a törvénytervezet mindössze egy bekezdésben foglalja össze az új jogintézményre vonatkozó rendelkezéseket. Ezért a jelenlegi adóhatósági gyakorlat alapján megpróbálunk segítséget nyújtani a szabályozás lehetséges irányainak megértésében – írta Hegedüs Sándor, az RSM Hungary adóüzletág-vezetője legfrissebb blogbejegyzésében.

A tervezet szerint a NAV a kezdő vállalkozásokat (gazdasági tevékenységet végző természetes személyeket, jogi személyeket, egyéb szervezeteket) az adószám megállapítását követő 30 napon belül fogja megszólítani szóban, vagy írásban. Nagy valószínűséggel az adott vállalkozásra irányadó specifikus adózási szabályokat összegyűjtve, azt elektronikus úton megküldve próbálja támogatni ezen adózók adókötelezettségének teljesítését a megalakulást követő hat hónapos intervallumban. Az adóhatóság a mentorálás keretében információt nyújt a kezdő vállalkozások számára arról is, hogy melyek azok a jelenleg is elérhető szolgáltatások, amelyeket a cég igénybe tud venni adókötelezettségeinek megfelelő teljesítése érdekében.

Kép: MTI, Fotó: Balázs Attila

A mentorálás önkéntes alapon működik

A kezdő vállalkozások számára fontos segítséget nyújthat, hogy pontosan milyen bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségek terhelik őket, milyen adónemekkel, bevallási és befizetési határidőkkel kell számolniuk a megalakulást követően. A személyes kapcsolatfelvétel pedig lehetővé teszi a kezdő vállalkozásoknak, hogy egy szakértelemmel rendelkező adóhatósági alkalmazottal is egyeztetni tudjanak a kérdéses részletszabályokat illetően, de akár információt kérhetnek az új adóalanyok az aktuális teendőkről is.

Mindennél jobban megéri a nyugdíjas szövetkezet
Adózási szempontból minden idők egyik legkedvezőbb társulási formája a közérdekű nyugdíjas szövetkezet; ilyen szervezetet idén júliustól lehet alapítani. A nyugdíjas tagok jövedelmét nem terheli sem a 22 százalékos szociális hozzájárulási adó, sem egészségbiztosítási járulék, csak szja, de bizonyos esetekben még ez alól is mentesség kapható.
A szabályozás külön kiemeli, hogy a mentorálásban való részvétel önkéntes, tehát nem kötelező jellegű. Vélelmezhetően az első személyes kapcsolatfelvétel során a NAV az érintett adózónak biztosít egy kapcsolattartót, amelyet kérdés, probléma esetén hívni tud. A korábbi tapasztalatok és a NAV kapacitásai alapján az első hat hónapos időszakban telefonos megkeresés a NAV felől csak akkor fog érkezni, ha az adókötelezettségek teljesítése során valamit elmulasztott a vállalkozás.

A legutóbb közölt adatok alapján negyedévente mintegy hat–hétezer társas vállalkozás alakul. Ehhez hozzászámítandók a mentorálási lehetőségben szintén érintett egyéni vállalkozások is. Vajon lesz-e kapacitása az adóhatóságnak arra, hogy az elektronikusan kiküldött tájékoztatón túl érdemi, akár egyénre szabott tájékoztatást adjon a vállalkozások számára? Amennyiben a kezdő vállalkozások nagy arányban élnek a mentorálás lehetőségével, - különösen az egyedi, testreszabott kérdések tisztázásának lehetőségével -, akkor jelentős mértékben leterhelhetik az apparátust, s ezzel háttérbe szorulhat a már hosszabb ideje működő vállalkozások tájékoztatása, illetve számottevően elhúzódhat a válaszadás mindkét viszonylatban.

 

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo