A Szép kártyát is kivégezné a kormány?

Az Erzsébet-utalvány jövő évi megszüntetése után az Orbán-kormány azt tervezi, hogy 2018. január 1-jével kivezeti a Széchenyi Pihenőkártya (Szép kártya) mindhárom alszámláját: a vendéglátásra, a szálláshelyekre és a szabadidőre vonatkozót is – értesült a Magyar Nemzet.

Kép: PP

Sajtóinformációk szerint várhatóan 2018-tól megszüntetné a Szép kártya mindhárom alszámláját a kormányzat. „Üzletileg és társadalmilag is működő modell a Szép kártya rendszere, a józan ész azt diktálja, hogy ez maradjon a béren kívüli juttatások alappillére” – fogalmazott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára a Magyar Nemzet napilapnak.

Dávid Ferenc kifejtette: évente 80-90 milliárd forintot tesz ki a pihenőkártya forgalma, a felhasználók száma pedig meghaladja az 1 millió munkavállalót. A VOSZ főtitkára szerint míg az Erzsébet-utalvánnyal bizonyos esetekben lehetett trükközni, például élelmiszer helyett alkoholra vagy dohányárura fordítani, addig a Szép kártya egy négyszemélyes családban eddig 150-160 ezer forintnyi irányított fogyasztást jelenthetett. Dávid Ferenc úgy látja, ha a kormány valóban kivezeti a népszerű cafetériaelemet, nehezen elképzelhető, hogy hasonló összeget költsenek belföldön pihenésre, rekreációra a dolgozók.

Mint azt korábban megírtuk, a népszerű béren kívüli juttatás megszüntetése egyáltalán nem új keletű ötlet. Az Európai unió tavaszi döntése ugyanis a közösségi joggal ellentétesnek mondta ki az Erzsébet-utalványok és a Szép Kártya monopolizált helyzetét, Akkor már felmerült a Szép Kártya megszüntetése.

A Piac & Profit által a bejelentéskor megkérdezett szakértők egyetértettek abban, hogy a gazdaság több szegmensét nagyon súlyosan érintené ez a lépés.  Azon túl, hogy az állam éves szinten 130 milliárd forint adót – a kedvezményes adóval terhelt juttatások után fizetendő közterhet – szed be a cégektől, maga a cafeteriás szektor is jelentős, a hazai GDP 1,5 százalékának megfelelő pénzt mozgat meg évente. (A részletes adatokat itt találja.)

Perelhetnének a cégek a SZÉP kártya miatt
Alaposan átalakította a kormányzat a 2017-es cafeteriarendszert, miután az Európai Bíróság 2016. február 23-án született ítéletében Magyarországot kötelezettségszegési eljárás keretében elmarasztalta az Erzsébet utalvány és a SZÉP kártya kibocsájtási feltételei miatt. Az Erzsébet utalványt átszabták, a SZÉP kártyához viszont még nem nyúlt a kormány, pedig számos kkv-t érinthet a kérdés.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo