A szobaszám dönt a lakáshitel-törlesztési támogatásnál

A munkáltató által kedvező feltételek mellett biztosítható lakáshitel-törlesztési támogatás kapcsán a most megjelent jogszabály világossá tette, milyen szempontokat kell figyelembe venni a juttatás eldöntésekor.

Már tudjuk, mit jelent a méltányolható lakásigény - Kép: Pixabay

A méltányolható lakásigény feltételei közül az ingatlan szobaszáma lesz meghatározó az adómentes támogatás megítélésében, azaz már nem lesz vizsgálandó feltétel méltányolhatóság megítélése szempontjából a korábban sok bizonytalanságot okozó vételár, illetve építési költség.

Amennyiben az együtt költözők létszáma és a szobaszám alapján a lakás megfelel az előírásoknak a munkáltató adómentes hiteltörlesztési támogatása a meglévő lakás vételárának, építési költségének 30 százalékáig vehető igénybe, 5 év alatt összesen legfeljebb 5 millió forint értékben. A támogatott lakáshitel lehet forint vagy deviza alapú és új vagy használt lakásvásárlási, felújítási célú egyaránt – írta Hegedüs Sándor, az RSM-DTM adóüzletág vezetője legfrissebb blogbejegyzésében.

A munkáltató és a munkavállaló megegyezése szerint a kritériumoknak megfelelő támogatást a munkahely hamarosan akár meg is kezdheti, amennyiben az a korábban közölt paramétereknek és kereteknek megfelel. Ezentúl az adómentes támogatás feltételeinek teljesítését a későbbiekben megjelenő miniszteri rendeletben meghatározott tartalmú igazolással kell majd igazolnia a munkáltatónak, az adóévet követő év május 31-ig. A szabályozó kellően erős szankciót állított fel, ahhoz hogy visszatartsa a fals próbálkozásokat, hiszen az igazolás bemutatásának elmulasztása, vagy jogosulatlan támogatás esetén a támogatás 20 százalékkal növelt összegben munkajövedelemnek minősül, mely után adó és járulék kötelezettség állapítandó meg.

Összességében tehát egy a munkavállalók és munkáltatók számára is kedvező juttatási forma elől hárult el újabb akadály! A kérdés az, hogy a vállalati erőforrások mekkora teret engednek majd arra, hogy ezzel éljenek is az érintettek, akár márciustól.

Cafeteria 2014: mennyi is az annyi?
Habár lényeges módosítások nem léptek életbe január elsejével a béren kívüli juttatások szabályozásában, az egyes kisebb módosítások, valamint az új cafeteriaelemek mellett nem árt újra átszámolni, mennyi is adható kedvezményesen béren kívül.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo