A komfort zóna az, ahol kellemesen érezzük magunkat. Betanultunk bizonyos viselkedési mintákat és azokat magabiztosan használjuk. Még akkor is, ha százszor bebizonyosodott, hogy csak rövid távú, átmeneti megoldást hoz abban a helyzetben, amiben alkalmazzuk. Van, aki egész életében nem mozdul a megszokott keretek közül. Ha szerencséje van, akkor a környezete ezt nem bünteti meg nagyon.
Azokra mondjuk, hogy „eljárt az idő felette”, akik nem hajlandók változtatni viselkedésükön, annak ellenére, hogy a külső körülmények ezt már megkövetelnék. Helyette – egyik megoldás a sok közül – a körülményeket hibáztatják, amiért ők „szerencsétlenek”.
A tanulási helyzetek pontosan arról szólnak, hogy a tanuló valamin változtatni akar. Azaz el kell hagynia a komfort zónát, azt a helyet, ahol oly kellemesen ellavírozott eddigi élete során.
Gondoljunk csak egy egyszerű helyzetre: Utazunk a villamoson. Egyszer csak leül valaki a szemben lévő ülésre és ránk nyitja az ablakot. Pedig mi úgy éreztük komfortosnak, ahogy volt. Picike változás és egy átmeneti időre felborítja világunkat.
És mi ez ahhoz képest, ha egy tréner/coach, segítő szakember tükröt tart elénk és azt mondja, amit eddig csináltunk, annak eredményeként tartunk ott, ahol tartunk? És bemutat más alternatívákat, melyekben egy dolog közös: Föl kell adni az eddigi megszokott megoldásokat és ismeretlen eszközöket kellene használni, ki tudja milyen eredménnyel? Hogyne fájna elhagyni a megszokottat?
A segítő foglalkozásúak feladata, hogy a tanulási zónába eljuttassa a tanulóit és ott is tartsa. Azaz tegyen arról, hogy ne akarjanak visszatérni a komfort zónába és ne engedje, hogy a pánik zónába jussanak. A pánik zóna, ahol már nem lehet kontrollálni az eseményeket.
A segítő szakmák nagy kihívása, hogy olyan helyzetekbe vigye bele a tanulni vágyót, ahol már tanul, de még nem veszíti el a kontrollt.
Beck György tréner beckground.hu
