A négy ügy háttere nagyon hasonló: annak érdekében, hogy a globális cégcsoportként működő érintettek a csoporton belüli elszámolás során előre rögzített és az adóhatóságok által is elfogadott módon határozhassák meg a társasági adójuk alapját, az adott tagállam adóhatóságával megegyeztek ennek módjáról. A megegyezés alatt természetesen nem a szó szoros értelmében vett polgári jogi megállapodásokat kell érteni, hanem elsősorban olyan, ún. komfortleveleket, amelyekben az érintett adóhatóságok nyilatkoznak arról, hogy mi lesz a gyakorlatuk adott kérdés kapcsán. (Már egyébként külföldön sem érdemes rejtegetni a pénzt a NAV elől.)
A fentiek kapcsán két jogterület és két nagyon fontos elv került összeütközésbe. Az egyik az adózás területén még mindig meglévő nagyfokú tagállami szabadság és az ebből fakadó szabályozási verseny. A másik pedig az a közösségi versenyjogi alapvetés, hogy a szelektíven nyújtott adókedvezmények tiltott állami támogatásnak is minősülhetnek – figyelmeztet Szatmáry István ügyvéd, a DLA Piper jogi blogján közzétett legfrissebb bejegyzésében.
A szabályozási verseny persze nem kizárólag az adójog területén van jelen, de ez egy jól kommunikálható terület, így fontos a tagállamok számára, amelyek között már régóta folyik a vetélkedés, hogy minél több adózó telepedjen le az adott országban. Ennek érdekében sok kormányzat igyekezett olyan adószabályokat alkotni, amelyek vonzóvá teszik az üzleti környezetet. Ebben egyes, régebben csatlakozott tagok különösen szép sikereket értek el: akár mert hagyományosan sokat adtak a megfelelő adóklíma megteremtésére (pl. Luxemburg vagy Hollandia), akár mert felismerték, hogy ez egy jó üzleti lehetőség, és felépítették az ehhez szükséges infrastruktúrát és image-et (pl. Írország). Ez sok céget hozott kedvező helyzetbe, hiszen a a “kettős állampolgárság” komoly adóelőnyökkel járhat!
Látszólag tehát minden tagállam számára ismertek voltak azok a korlátok, amelyek kijelölték mozgásterük határait az adózással kapcsolatos előnyök, kedvezmények, könnyítések kialakítása kapcsán. Mindeddig úgy tűnt, hogy az ebből komolyan profitáló tagállamok szakértői jól mérték fel a lehetőségeiket: az egyik megállapodás, amely most alaposabb vizsgálat alatt áll, már 2003-tól él, tehát nem állítható, hogy az Európai Bizottság ne vizsgálhatta volna azt akár már egy évtizeddel ezelőtt is, mégsem tette. Az, hogy a cselekvésre most mégis elszánta magát, talán egyúttal üzenet is a piaci szereplők és a tagállamok számára. A gazdasági válság miatt szinte teljesen megváltozott üzleti gondolkodás a hatósági oldalt is más megközelítésre készteti, mint eddig: az egyre komplexebb struktúrákat csak egyre komplexebb vizsgálati módszerekkel lehet megközelíteni, aminek következtében eddig evidensnek tűnő alapvető feltételezések is más megvilágításba kerülhetnek.
Az Európai Bizottság a nyári és őszi döntéseivel gyakorlatilag arra (is) vállalkozott, hogy elindul egy olyan úton, amely megvizsgálja: milyen rendező elvek mentén lehetséges (ha egyáltalán lehetséges) összhangba hozni az adójogi területen meglévő szuverenitást a közösségi versenyjogi keretek adta lehetőségekkel, és mik azok a határok, amelyeket átlépve a tagállamok már a tiltott állami támogatás mezejére lépnek. Emiatt nemcsak euróban kifejezve lesznek nagy horderejűek a majdan megszülető döntések ezen négy ügyben. És abban is biztosak lehetünk, hogy ezen ügyek sikeres végigvitele után következni fognak az újabbak…
