Autóipari beszállítókat mutatott be a HITA

A Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) együttműködési megállapodásának keretében november 20-án került megrendezésre a hagyományos őszi autóipari beszállítói fórum a HUNGEXPO Kerámia termében. A rangos eseményre a Magyar SUZUKI Zrt., továbbá nyolc Magyarországon működő multinacionális, elsőkörös autóipari beszállító delegálta beszerzőit.

A SUZUKI és a Tier1-es cégek által megadott előzetes igények alapján a MAJOSZ és a HITA célzottan választotta ki a meghívottak körét. Az alapos előkészítésnek köszönhetően a rendezvényen 110 cég 130 képviselője folytatott tárgyalásokat a beszerzőkkel. A sikeresen bemutatkozott cégeket a beszerzők auditálják, majd ajánlati felhívásokat küldenek részükre, felmérve versenyképességüket. A rendezvényt kiállítás kísérte, ahol hat MAJOSZ pártoló tag mutatta be szolgáltatásait.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal Befektetésösztönzési főosztálya keretében működő Beszállítói osztály kettős feladatot lát el: egyrészt az új beszállítók iránt érdeklődő autógyárak és elsőkörös beszállítóik részére kvalifikált, megfelelő minőségbiztosítási rendszerrel és referenciákkal rendelkező vállalkozásokat ajánl, másrészt közvetíti a hazai KKV-k részére a multinacionális cégek elvárásait. A HITA Beszállítói Osztálya üzletember-találkozókat, továbbképzéseket szervez és szakmai fórumok, valamint road-show-k keretében tájékoztatja a beszállítókat az ágazat helyzetéről, valamint a pályázati lehetőségekről.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) fő feladata egyfelől a hazai kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatása, másfelől a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzése. A Hivatal a nemzetgazdasági miniszter irányítása alatt működő központi hivatal, önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.

Nemzetközi porondra vinne magyar cégeket a Tesco

Huszonkét hazai kis és közepes vállalkozás mutatkozhatott be azon az export fórumon, melyen a Tesco Group nemzetközi beszerző csapata, illetve a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szakértői is részt vettek. A fórum célja az volt, hogy olyan magyar cégeket találjanak, akik a jövőben a Tesco globális beszállítóivá válhatnak majd.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo