Az egész bolygón becélozhatjuk az ügyfelet

Hasznos célzást vezetett be a Facebook azoknak, akik egyszerre szeretnének több országban is hirdetést futtatni. Eddig egyesével kellett hozzáadni a különböző országokat, most viszont régiók, illetve kereskedelmi zónák is megjelentek a célzások között.

Kép: Pixabay

Ezentúl a Facebook-on futtatott hirdetéseknél nem kell egyesével választanunk az országokat. Akár a teljes földnek is jeleníthetünk meg hirdetéseket. Az új opció  a hirdetések célzásánál a weboldal konverzió, mobil alkalmazás telepítés és mobil alkalmazás használat hirdetéseknél működik. A kiválasztás egyszerű, a földrajzi célzásnál be lehet írni, hogy “Europe”, “Worldwide”, vagy éppen azt, hogy “European Economic Area”, és már futhatnak is a hirdetések.

„A nagyobb területből természetesen itt is ki tudjuk zárni a kisebbeket, ha így egyszerűbb létrehozni a hirdetést, mintha külön-külön adnánk meg az országokat. Persze ki is zárhatunk országokat a régiókon belül. A hirdetéseknél azonban közös nyelvet érdemes használni, vagyis nem érdemes egy nemzetközileg célzott hirdetés sorozatba összekeverni különböző nyelvű hirdetéseket” – hívta fel a figyelmet Lévai Richárd közösségi marketing szakértő legfrissebb blogbejegyzésében.

Az ilyen célzású hirdetéseket a Facebook úgy próbálja optimalizálni, hogy figyeli a jobban teljesítő országokat a megadott régión belül. Ha azt látja, valamelyik terület jobban teljesít, akkor arra csoportosítja át a költést. A kiválasztott régión belüli eredményeket a hirdetés kezelőben lehet megnézni úgy, hogy a bontások között a lokációt választjuk.

Tippek a legegyszerűbb Facebook-hirdetéshez

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo