Az Év Szava: startup

Az innovatív, gyors növekedéssel kecsegtető vállalkozások népszerűségét jelzi, hogy a startupot - illetve annak magyarítását választotta egy nyelvi portál az Év Szavának. pedig csak néhány száz ilyen vállalkozás lehet Magyarországon.

Minden évnek megvan a maga varázsszava, amelyet valaki bedob, s utána visszhangzik. 2014 egyik gyakran használt divatszava az angol startup. Általában az újonnan alapított, nagy növekedési potenciállal rendelkező induló vállalkozásokat jelenti, melyet többnyire termék vagy üzleti modell innováció jellemez. Ez lett az Év Szava az E-nyelv portál összesítése szerint, magyarítása pedig a Magyar Rádiótól származik.

Az év szava: nekirugaszkodó vállalkozás (startup).

Nem az ágazat, nem is a vállalkozás típusa, még csak nem is a cég életkora a leglényegesebb különbség a startup és a hagyományos cég között. A startup annak az ígéretével kecsegtet, hogy amint elindul, hatalmas növekedést ér el vagy technológiai paradigmaváltás révén, vagy azért, mert olyan igényre, új trendre tapint rá, amit még nem szolgál ki senki. Többen, többféleképpen határozzák meg a startup fogalmát, abban azonban minden definíció azonos, hogy a startup a gyors növekedési képességű vállalkozás.

Az innovatív kisvállalkozások számára az EU külön pénzeket is elkülönít!

Az év netszava: app (mobilapplikáció). Továbbá: tapipad (touchpad).

Az év (lejáratott) divatszava: fapados kölcsön. Továbbá: megélhetési (bűnöző, politikus, gyerekvállalás), kézműves… (bor, pálinka, lángos).

Az év szómagyarítása: érintőkártya (paypass).

Néhány száz igazi startup lehet Magyarországon
Néhány száz innovációban élen járó magyar cég működhet jelenleg a Nemzeti Innovációs Hivatal megbízott elnöke szerint. Vannak már nagy sikersztorik, a következő a Be-novative vagy a Remote-Aid lehet.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo